Borbély Balázs: ,,Fizikálisan komoly mérkőzés volt, nem vagyunk ehhez hozzászokva az NB1-ből”

Mint arról egy korábbi cikkünkben is beszámoltunk, hogy az ETO FC 2-1-re nyert hazai pályán az osztrák Rapid Wien ellen a Konferencia-Liga selejtező rájátszásának első mérkőzésén, így Borbély Balázs legénysége nagy lépést tett afelé, hogy ott legyen ősszel a harmadik számú európai kupasorozat főtábláján.

fotó: Győr Plusz Média

A lefújást követően Borbély Balázs, az ETO FC vezetőedzője értékelt az M4 Sportnak. A 45 esztendős tréner szerint egy nagyon nehéz és fizikális mérkőzést sikerült megnyerniük egy magasan jegyzett ellenféllel szemben.

,,Egyértelműen jó esténk volt, már az MTK elleni mérkőzés után sem voltam összességében elégedetlen, sőt, nagyon is boldog voltam, csak voltak olyan hibák, amiket el kell kerülnünk, ha nemzetközi szinten szeretnénk teljesíteni. Eszméletlen nehéz mérkőzés volt, de meg tudtuk nyerni és ennek tényleg nagyon örülök. Fizikálisan nagyon komoly teljesítmény volt mindenkitől, nem vagyunk ehhez hozzászokva az NB1-ből, tanulságos nyár ez nekünk.”

Borbély Balázs ezt követően a visszavágóval kapcsolatosan azt mondta, ha már idáig eljutottak, akkor mindent megfognak tenni a továbbjutásért.

,,Nagyon komoly ellenfél ellen tudtunk nyerni, úgy érzem, hogy kihoztunk ebből mindent. Az biztos, hogy nagyon komoly visszavágó vár ránk Bécsben. Megvan a tervünk a visszavágóra, szerencsére halasztani is tudtunk a bajnokságban, van időnk rápihenni, ki kell elemeznünk a hibákat, de mindent meg fogunk tenni azért, hogy továbbjussunk.”

fotó: MTI

Az ETO ezzel a sikerrel óriási lehetőség kapujába került, hiszen immáron tényleg csak egy, de nagyon nehéz lépés választja el őket a Konferencia-Liga főtáblájától, viszont még hátra van a jövő heti bécsi visszavágó.

Be the first to comment

Leave a Reply