Interjú a listavezető BVSC idei legjobb góllövőjével, Tóth Milánnal

Tóth Milán Leventével beszélgettünk, aki jelenleg az NB3 Keleti csoportjában szereplő BVSC csapatának a tagja, és jelenleg is vezeti a házi góllövőlistát a klubnál, a maga 8 góljával. A zuglói csapat célja a feljutás, és már meg is tettek céljuk felé néhány lépést. További sok sikert kívánunk Tóth Milánnak a futballpályákon!

A BVSC már a szezon elején is a mezőny legerősebbjének lett
titulálva, és hétről hétre igazoljátok, hogy ez tényleg így van. Minek
köszönhető ez a jó teljesítmény?

Úgy gondolom az első szempont az, hogy kiváló játékosok alkotják a keretet,
illetve egy olyan vezetőedzőnk van, aki mindenre elszánt és próbálja belőlünk
hétről hétre kihozni a maximumot. Nagyon jól felkészítenek minket az
ellenfélből. Talán még a csapat egységét emelném ki, küzdünk egymásért és a
győzelemért.

Holtversenyben ugyan, de vezeted a góllövőlistát. Elégedett vagy a
saját teljesítményeddel?

Örülök neki, hogy elöl vagyok, de nem vagyok elégedett, mindig a maximálisra
törekszem.

Az elmúlt években sorra a 2. helyen végzett a BVSC. Idén egyelőre
nagyon jól álltok. Sikerülhet megszerezni a bajnoki címet, és ha igen az
osztályozón el tudjátok érni a feljutást?

Igen, jól néz ki a tabella. Úgy gondolom, ha tartjuk a formánkat és küzdünk,
el tudjuk érni a célunkat. Nehéz mit mondani az osztályozóról, szerintem az
lehet a kulcs, ha el tudjuk tüntetni az osztálykülönbséget, akkor bárki ellen
lehet esélyünk.

Ha már a feljutással kapcsolatban kérdeztelek, kik lehetnek
riválisok számotokra?

Nehéz ezt megmondani, nem tudni, hogy ki akár igazán feljutni, de ha mondanom
kéne egy csapatot akkor az a DEAC lenne.

Mi a célod a jövőben? (gondolok itt NB1-ben való játékra stb.)

A rövid távú az lenne, hogy minél több gólt szerezhessek és ezekkel segítsem
a csapatom a bajnoki cím elnyerésében, illetve a feljutásban. Hosszú távú
célként nyilván szeretnék majd egyszer az első osztályban játszani.

Tudsz-e esetleg említeni egy olyan emléket, ami nagyon kedves
számodra labdarúgó pályafutásodból?

Ha emléket kéne mondanom talán a tavalyi félpályás gólom a Kozármisleny
ellen. Illetve az utánpótlás válogatott évek.

Van-e esetleg olyan stadion, ahol idegenben szívesen lépnél / léptél
pályára?

NB2-es meccsen pályára leptem a Pancho Arénában, illetve az új Hidegkuti
Stadionban is jó érzés volt játszani.

Mi a véleményed a csapatotok szurkolótáboráról, és mit üzennél a
szurkolóknak?

Örülünk neki, hogy minden meccsen bíztatnak és szurkolnak nekünk, akár idegenben messze vidéken sokat jelent. Amit üzennék az az lenne, hogy csinálják így tovább, és jöjjenek még többen.