Az FTC bravúros győzelmet aratott Hollandiában – FC Twente – Ferencvárosi TC 1-2 (1-1)

A Vojvodina elleni párharc sikerrel történő megvívását követően már újabb feladat várt a magyar bajnoki ezüstérmes és kupagyőztes Ferencváros számára, ugyani az Európa-Liga második selejtezőkörének az odavágóján a holland élvonalbeli bajnokság előző kiírásának 4. helyezettjével, az FC Twentével mérték össze az erejüket Enschede városában. A találkozó és a párharc favoritjának a legtöbben a házigazda holland csapatot tartották, ám az FTC elmúlt évekbeli nemzetközi szereplése is elismerésre méltó volt, úgyhogy előzetesen egy kiegyenlített meccsre volt kilátás.

fotó: Getty Images

A piros mezes Twente kezdte aktívan a mérkőzést, a 3. percben Rots beívelését követően Dibusz Dénes bizonytalanul ütötte ki a labdát, ám Weghorst hét méteres lövési kísérleténél Rommens önfeláldozóan menteni tudott. A kezdeti holland rohamokat követően fokozatosan javult a zöld-fehér alakulat játéka is. A 13. percben Kanichowsky 21 méteres próbálkozása jócskán a kapu fölé szállt.

Egy perccel később már gólnak örülhettek a Fradi játékosai: Raemaekers átadását követően Zachariassen finom mozdulattal pörgetett Joseph elé, aki kihasználta a határozatlan Van Rooij megingását, és nyolc méterről emelt a bal alsó sarok lőtt. (0-1)

A folytatásban a házigazda holland együttes nagy nyomást helyezett a magyar csapatra, előbb Zeroukki szöglete ment el veszélyesen a kapu előtt, majd Örjasaeter 17 méterről leadott kísérlete elkerülte a jobb alsó sarkot. A félidő hajrájára fordulva Kanichowsky megpattanó lövését követően Joseph szeretett volna tisztázni, de Unnerstall gyorsabb volt és tisztázott.

Ezt követően Van den Belt 17 méterről lőtt a léc fölé, majd Örjasaeter veszélyesen megpattanó beadásánál Cadu mutatott be akrobatikus mentést. A 38. percben góllá érett a Twente fölénye: Örjasaeter előbb Osváth Attilán, majd Zachariassenen játszotta át magát egy-két csellel, majd Adelgaardhoz passzolt, aki 11 méterről, bal lábbal magabiztosan lőtt a bal alsó sarokba. (1-1)

Több lehetőséget már nem láthatott a publikum egyik fél részéről sem, így a szünetben 1-1 állt az eredményjelző táblán.

fotó: Getty Images

Az 50. percben rögtön a Ferencváros előtt adódott lehetőség, Cadu ívelését Zachariassen fejelte vissza a hosszú oldalról, ám az érkező Joseph nem tudta tisztán kapura irányítani a játékszert, a labda így a kapu mellé ment. Öt perccel később két nagy hazai lehetőség következett, előbb az ötös vonalánál helyzetbe kerülő Örjasaeter rövid sarokra tartó lövését hárította Dibusz, majd a tisztázás utáni beívelést követően Van den Belt 11 méteres kísérletét blokkolta az egyik védő.

Az 59. minutumban Cadu beadása megcsúszott egy hazai védő fején, a labda így lett jó a hosszún érkező Yusufnak, aki azonban már nem tudta kapura irányítani a fejest. Két percre rá a hazaiak legaktívabb játékosa, Örjasaeter egy szép csel után célba vette a kaput, ám Dibusz bravúrral védte a próbálkozását. Ezután Rots beadását követően Hlynsson fejelt hét méterről kapura, de a nem túl erőteljes próbálkozást könnyedén fogta Dibusz, majd Rots 19 méterről, ballal lőtt kapura, ám Dibusz bravúrral oldalra ütötte ki a labdát.

Gyakorlatilag záporoztak a holland lövések a Fradi kapujára, a 67. percben Van den Belt lövését ütötte szögletre Dibusz, majd egy percre rá Zeroukki passza után Hlynsson 11 méterről lőtt kapura, de Dibusz ezt is védte. A 70. percben ismét eljutott helyzetig az FTC, O’Dowda cselezte ki a védőjét az alapvonal közelében, majd remekül centrezett Yusufhoz, aki négy méterről a kapu mellé pörgette a labdát.

A 80. percben újra a Ferencvárosnál volt az előny: Cadu ugratta ki O’Dowdát, aki remekül centerezett Joseph felé, a haiti válogatott támadó pedig 10 méterről hidegvérrel a bal alsó sarokba helyezte a játékszert. (1-2)

A hátralévő időben nagyon jött előre a Twente csapata az egyenlítés érdekében, ám a zöld-fehérek jól állták a sarat, így a Ferencváros 2-1-s győzelmet aratott Hollandiában a párharc odavágóján, amely komoly bravúrnak számít.

fotó: Getty Images


UEFA Európa-Liga selejtező 2. forduló, első mérkőzés

FC Twente (holland) – Ferencvárosi TC 1-2 (1-1)

Enschede, De Grolsch Veste, 27 500 néző

Vezette: Damian Kos (Bartosz Heinig, Darius Bohonos) – lengyelek

Twente: Unnerstall – Van Rooij, Lemkin, Nijstad, Adelgaard – Zerrouki (Kjolo, 78.), Van den Belt – Rots, Hlynsson (Taha, 78.), Örjasaeter – Weghorst
Vezetőedző: John van den Brom

Ferencváros: Dibusz – Osváth, Gómez, Raemaekers, Cadu – Rommens, Kanichowsky (Levi, 69.), Corbu – Zachariassen (Nagy O., 91.), Yusuf (O’Dowda, 69.), Joseph (Lisztes K., 88.)
Vezetőedző: Borbély Balázs

Gólszerzők: Adelgaard (38. perc) illetve Joseph (14. perc, 80. perc)


A hollandiai bravúrgyőzelemnek köszönhetően a Ferencváros kedvező helyzetből, egygólos előny birtokában várhatja az egy hét múlva esedékes budapesti visszavágót. A párharc továbbjutója majd a török Fenerbahce és a lengyel Gornik Zarbze BL-selejtező vesztésevel találkozik a következő körben.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.