Szertefoszlott BL-álmok

Hiába a küzdés, 2-0-ás vereséget szenvedett a Ferencváros és ezzel kiesett a Bajnokok Ligájából.

Egy változtatással futott neki a mini torna döntőjének a Ferencváros. Az első fél órában kevés komoly helyzetetet láthattak a kilátogató szurkolók, azonban a 29. percben megszerezte a vezetést az ukrán csapat, Korsun kapáslövését nem védhette Kostic.

A második félidő során a Fradi nagyon akarta az egyenlítő találatot, azonban nem várt akadályba ütközött, a spanyol játékvezető ugyanis érthetetlen módon második sárgával leküldte a pályáról Kubassovát. A Ferencváros ezután is ment becsülettel, ahogy ez pedig szokott lenni, egy kontrából a Vorskla Poltava talált be, ezzel eldöntve a mérkőzést a 90. perc után. Nem sikerült tehát a zöld-fehéreknek idén sem a BL-be bejutni, nem meglepő, hogy potyogtak a ferencvárosi könnyek az összecsapás után.