Közel három hónapnyi szünetet követően ma este ismételten pályára lép a magyar labdarúgó válogatott. Marco Rossi legénysége a Nemzetek Ligája A-divíziójának csoportküzdelmeinek első fordulójában a legutóbbi EB-házigazda Németország vendége lesz. Érdekesség, hogy nemzeti csapatunk három éven belül már az ötödik alkalommal találkozik a Nationalelfel tétmérkőzésen.
fotó: MTI
A magyar válogatott a tegnapi folyamán Telkiben tartotta meg a mérkőzés előtti utolsó edzését, majd azt követően elutazott a mérkőzés helyszínére, Düsseldorf városába, ahol megtekintették a stadiont, valamint sajtótájékoztatót is tartottak. A mieink részéről Marco Rossi szövetségi kapitány, valamint Schäfer András nyilatkozott a sajtó képviselőinek.
Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya: ,,Az edzésen megsérült Vas Gábort leszámítva a keretünk minden tagja egészséges. Nem akarunk ijedten pályára lépni, és természetesen szeretnénk jó támadójátékkal előrukkolni, de mi általában annyit tudunk támadni, amennyit az ellenfelünk megenged. Mindenki bizonyítani szeretne, különösen az EB-n történtek után, de azért az ilyen meccsek végkimenetelét sokkal inkább a papírforma szerint erősebb csapat tudja befolyásolni. Most talán jobb pillanatban találkoznak a németekkel, mint az EB-n, mivel többen is jobb állapotban vannak, mint a kontinensviadalon."
Az 59 esztendős olasz-magyar szakember ezt követően beszélt a Nemzetek Ligája céljairól, valamint egy kicsit visszatekintett a nyári EB-re is.
,,Cél nem lehet, de álomként megfogalmazható, hogy ugyanolyan NL-idényt teljesítsünk, mint legutóbb. Hogy hanyadik helyen végzünk, azt még nem lehet tudni, de erre majd választ adnak a mérkőzések. Papíron Németország és Hollandia is erőssebb nálunk, de Bosznia-Hercegovina is komoly játékerőt képvisel és vélhetően velük fogunk megküzdeni a 3. helyért. Az EB után több megbeszélésem is volt a válogatott játékosokkal, ahol lefektettem azokat az alapelveket, amelyek fontosak lehetnek a jövőben. Úgy érzem, hogy mindenki megértette az elképzeléseimet."
fotó: Nemzeti Sport
Schäfer András, a magyar válogatott középpályása: ,,A német válogatottat mostanság rendszeresen megkapjuk ellenfélnek, legyen szó Európa-Bajnokságról vagy a Nemzetek Ligájáról. Nyilván, egy sztárjátékosokkal rendelkező német csapat ellen mindenki extra motivációval lép majd pályára. Ha védekezésben agresszívabbak tudunk lenni, akkor az segíti a támadójátékunkat is."
A 25 éves játékos ezt követően a válogatottban betöltöt szerepéről is beszélt.
„Én is érzem, hogy támadásban sokat kell javulnom, veszélyesebbnek kell lennem a kapura, direktebbnek, nyugodtabbnak. Ha agresszívabbak vagyunk védekezésben, az segíti a támadásokat, nagyobb nyomás alatt tartjuk az ellenfelet, illetve, ha fentebb védekezünk, akkor a labdaszerzések után közelebb vagyunk a kapuhoz. A válogatottban védekező középpályás szerepkört töltök be, ez egérút a kapuhoz, de játékstílustól függetlenül érzem, javulnom kell támadásban, és ezt a mérkőzéseken kell megtennem, nemcsak az edzéseken.”
fotó: Nemzeti Sport
A Németország – Magyarország Nemzetek Ligája csoportmérkőzés ma este 20:45-kor kezdődik a düsseldorfi Merkur Spiel Arénában. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.