Raffaele Palladino: ,,Azért jöttünk Magyarországra, hogy továbbjussunk”

Óriási lehetőség előtt áll a Puskás Akadémia együttese, hiszen egyetlen egy mérkőzésre vannak a klub történelmének első európai főtáblás szereplésétől. Mint ismert, Hornyák Zsolt tanítványai a Konferencia-Liga selejtező rájátszásának első mérkőzésén 3-3-s döntetlent játszottak az olasz Fiorentina otthonában, amely több szempontból is bravúros eredménynek számít. Bár továbbra sem a felcsútiak számítanak a párharc esélyesének, de már az is nagy dolognak számít, hogy idáig eljutottak és ilyen eredményt tudtak elérni egy topligás csapat ellen.

fotó: Getty Images

A firenzeiek a tegnapi nap folyamán érkeztek meg Magyarországra, Budapesten szállt le a gépük, majd onnan a felcsúti Pancho Aréna felé vették az irányt.

A találkozó előtt az olasz csapat részéről Raffaele Palladino vezetőedző és Lucas Martínez Quarta válaszolt az újságírók kérdéseire.


Raffaele Palladino, az ACF Fiorentina vezetőedzője: ,,Természetesen igen, az én Fiorentinám lesz látható a pályán csütörtök este. Kell idő valóban az újjáépítéshez, ez egy folyamat, mely közben mindennap helyezünk a kirakósba darabkákat. Kell még idő, hogy megszokjuk a játékelvet és persze közben szeretnénk sikeresek lenni ebben az időszakban is.”

A 40 esztendős olasz tréner elmondta, hogy csak a továbbjutás kiharcolása lebeg a szemük előtt. 

,,Magyarországra azért jöttünk, hogy továbbjussunk. Nyilván a Puskás Akadémiának ez egy történelmi találkozó lesz, de nekünk is nagyon különleges ez a meccs. Olyan csapatot szeretnék majd látni a pályán, amelyik sokkal agresszívabb, mint a hazai találkozón és akkor meglesz, amiért jöttünk.”

fotó: MTI

Lucas Martínez Quarta, az ACF Fiorentina védője: ,,Otthon elkövettük azt a hibát, hogy nem jó hozzáállással léptünk pályára. Ebből tanultunk, most már az első perctől megfelelő lesz a hozzáállásunk. Meg kell nyernünk a párharcokat, meg kell szereznünk a második labdákat. Nem lesz egyszerű, bármi megtörténhet, de mindent megteszünk a győzelemért."

A 28 éves argentín válogatott hátvéd szeretne főtáblára jutni a Fiorentinával és a későbbiekben megnyerni a sorozatot.

,,Mindenki részéről érzékelhető a bizonyítási vágy, hiszen kétszer is ott voltunk a döntőben, nagyszerű lenne most már behúzni ezt a sorozatot. De ne szaladjunk ennyire előre, most csak arra gondolhatunk, hogy száz százalékot nyújtsunk a csütörtök esti mérkőzésen és továbbjussunk.”

fotó: Nemzeti Sport


A Fiorentina a hétvégén pályára lépett az olasz bajnokságban, méghozzá az újonc Venezia ellen, ahol hazai környezetben egy 0-0-s döntetlent értek el, míg a Puskás Akadémia pihenhetett, mivel ők az olaszokkal ellentétben elhalasztották a hétvégi meccsüket.

A Puskás Akadémia FC – AFC Fiorentina Konferencia-Liga selejtező visszavágó ma este 21:00-kor kezdődik a felcsúti Pancho Arénában, ahol egyes hírek szerint teltház várható. Az összecsapást a Duna World élőben közvetíti.