Hornyák Zsolt: ,,Nem akarunk beállni védekezni a Fiorentina ellen, támadni fogunk”

Óriási lehetőség előtt áll a Puskás Akadémia együttese, hiszen egyetlen egy mérkőzésre vannak a klub történelmének első európai főtáblás szereplésétől. Mint ismert, Hornyák Zsolt tanítványai a Konferencia-Liga selejtező rájátszásának első mérkőzésén 3-3-s döntetlent játszottak az olasz Fiorentina otthonában, amely több szempontból is bravúros eredménynek számít. Bár továbbra sem a felcsútiak számítanak a párharc esélyesének, de már az is nagy dolognak számít, hogy idáig eljutottak és ilyen eredményt tudtak elérni egy topligás együttes ellen.

fotó: Getty Images

A találkozó előtti napon Hornyák Zsolt vezetőedző és Szolnoki Roland mondta el a Puskás Akadémia részéről a várakozásokat a Fiorentina elleni visszavágóval kapcsolatosan.


Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia FC vezetőedzője: „Az első mérkőzés nagyon jól sikerült, a csapat maximális teljesítményt nyújtott. Meg szerettük volna lepni a Fiorentinát a magas letámadással, ez részben sikerült is. A meccs előtt a három hármat talán aláírtam volna, de így, hogy kettő nullára is vezettünk, kicsit még csalódás is volt. Remélem, a visszavágón is ki tudjuk hozni magunkból a maximumot. Szeretnénk tisztességesen helytállni, hiszen az eredmény erre kötelez minket. Számunkra az, hogy három gólt tudtunk rúgni Firenzében, óriási motiváció. Tudjuk, hogy erős csapat ellen lépünk pályára, de lehetett látni már kint is, hogy jó taktikával a maximumot nyújtva lehet keresnivalónk.”

Az 51 éves szakember újságírói kérdésre elmondta, hogy mi döntheti el a csütörtök esti mérkőzést.

„Szerintem itt nem a lenézés volt a döntő faktor, taktikával és merészséggel leptük meg az ellenfelet. Ha jó taktikát választunk csütörtök estére is, és ugyanolyan bátrak leszünk, akkor lehet esélyünk. Nem védekezni fogunk, semmi catenaccio, támadófutball lesz, presszing és letámadás. Ezzel, legyen bármilyen erős, minden csapatnak lehet gondot okozni.”

fotó: Nemzeti Sport

Szolnoki Roland, a Puskás Akadémia FC védője: ,,A csütörtök este nagyon fontos pillanat lesz a Puskás Akadémia életében. Hatalmas lehetőség van a kezünkben, egy mérkőzésen bármi megtörténhet. Az első mérkőzésen mindenki ki tudta hozni magából a maximumot, így el tudtuk tüntetni azt a különbséget, ami értékben van a két csapat között."

A 32 éves hátvéd elmondta, hogy a csapatban mindenki nagyon várja az összecsapást és szeretnének egy komoly meglepetést okozni.

,,Mindenki nagyon várja a meccset, és ha hasonló hozzáállással kihozzuk magunkból a legtöbbet, mint Firenzében, akkor lehet keresnivalónk. Teljes gőzzel ki kell vinnünk a szívünket a pályára, csúsznunk-másznunk kell egymásért, mert csapatként vagyunk erősek. Tisztában vagyunk azzal, hogy erősebb a Fiorentina, de egy mérkőzésen el lehet tüntetni a különbséget, és mi be szeretnénk jutni a csoportkörbe!”

fotó: Nemzeti Sport


A Puskás Akadémia a hétvége folyamán nem lépett pályára, mivel elhalasztották az aktuális bajnokijukat, így megfelelően pihenhettek és felkészülhettek az olaszok játékából.

A Puskás Akadémia FC - AFC Fiorentina Konferencia-Liga selejtező visszavágó ma este 21:00-kor kezdődik a felcsúti Pancho Arénában, ahol egyes hírek szerint teltház várható. Az összecsapást a Duna World élőben közvetíti.