Vattay volt a nyerőember, megszerezte első győzelmét a KTE II.

A Kecskemét II. a Budapest Honvéd II.-t fogadta vasárnap az NB III Dél-Keleti csoportjának 4. fordulójában.

Jobban kezdtek a kecskemétiek, Artner előbb távolról tesztelte Dúzst, majd egy szöglet után Szamosi fejese ment mellé. A 7. percben már gólt jegyeztek a hazaiak, Vattay szerzett labdát, majd Kovács Kolost játszotta meg, aki előnyhöz juttatta a kecskeméti csapatot. A kispestiek a kapott gól után akár fordíthattak is volna, azonban Somogyi a kapufát találta el, a következő ziccert pedig Pálfi fogta, így az egyenlítés is elmaradt. A kimaradt helyzeteket büntette a Kecskemét, Vattay a 23. percben egy átvétel után lőtt a kapuba (2-0). A félidő végén Kovács visszaadta a gólpasszt Vattaynak, aki gyakorlatilag le is zárta a mérkőzést (3-0).

A második félidőben büntetőhöz jutott a Honvéd II., azonban Pálfi védeni tudott. A folytatásban Goretich és Kovács is lőtt 1-1 kapufát, de Dúzsnak is többször kellett védenie, de az állás a második félidőben nem változott.

Érdekesség, hogy Bocskay Bertalan volt csapata ellen debütálhatott így kecskeméti mezben, igaz, egyelőre a második csapatban. Vattay Márton pedig nyerőembernek bizonyult, 2 góllal és 1 gólpasszal vette ki a részét a 3-0-s sikerből.

kép: KTE

Kecskemét II. 3-0 Honvéd II. (Kovács 7', Vattay 23', 45')

KTE II.: Pálfi – Harmati, Kovács P. (Balla 85.), Murár (Bocskay 63.), Artner, Kotula, Kovács K. (Kárpáti 79.), Czenky (Molnár M. 63.), Vattay (Goretich 79.), Polyák, Szamosi. Vezetőedző: Virágh Ferenc

Honvéd II.: Dúzs – Bakó (Benkő 67.), Szabó T., Vojtko (Pintér 46.), Hancz, Polák, Kalocsány (Gáspár 46.), Hetyei (Sebestyén 85.), Sebe, Átrok, Somogyi. Vezetőedző: Laczkó Zsolt