Igor Bogdanovic: „Minden edzőkollégának azt kívánom, hogy ilyen helyen dolgozhasson”

– Újonc csapatként sikerült az őszi tabella harmadik helyére vezetned a gárdát. Elégedett vagy az idénnyel?

– Amikor június 26-án, először találkoztunk az öltözőben az első edzés előtt, 36(!) játékos ült velem szemben. Az első gondolatom az volt, hogy biztos jó helyen vagyok? Nem hittem el, de egyben boldog voltam, mert ez számomra jót jelentett, hogy ennyi játékos szeretne Cigándon játszani. Elkezdtünk együtt dolgozni, edzésről-edzésre, napról-napra, játszottunk felkészülési mérkőzéseket, elindult a bajnokság, és pik-pak vége is lett. Nagyon gyorsan eltelt ez az őszi szezon. Reálisan nézve nálam az elsődleges cél az volt, hogy olyan csapatot alakítsunk, hogy nyugodt félévünk legyen. Újoncként minél hamarabb érjük el a klub által kitűzött célt: a biztos bennmaradást. Viszont a saját fejemben másik célt is kialakítottam, a stábbal együtt elkezdtünk dolgozni azon, hogy mindenben jobbak legyünk, olyan helyen álljunk a tabellán, hogy minden cigándi büszke legyen ránk. Lehetett volna jobb is, de a végére elfáradtunk fejben, ezeket a mentális dolgokat kell kezelnünk a későbbiekben. Nyilván elégedett kell, hogy legyek, mert minden játékos egyénileg és csapatszinten is jóban teljesített a vártnál. Azonban van hiányérzetem, mert természetesen voltak hibák, de a tavasszal azon leszünk, hogy ezeket minél jóban leredukáljuk és kiküszöböljük.

– Mi volt a siker titka?  

– Teljesen őszintén mondom, hogy a klubvezetés és a körülmények! Én már ezt évekkel ezelőtt tudtam, hogy Cigándnak nagy respektje van a magyar fociban, ez most teljes mértékben meg is tapasztalhattam. Szerencsém van, hogy ilyen klubhoz kerültem. Minden edzőkollégának azt kívánom, hogy ilyen helyen dolgozhasson és ilyen munkatársai legyenek. Csak a saját munkámmal kell foglalkozom, ez óriási dolog, mert itt mindenki a maga dolgát végzi.”

A teljes interjú itt olvasható el.