
Falusi Zoltán mondta el véleményét a forduló mérkőzéseivel kapcsolatban: Üdv mindenkinek! Serdülő koromban fociztam egy azóta megszűnt megyei csapatban. Majd a kilencvenes években a helyi kispályás bajnokságban rúgtam a bőrt néhány évig. Meccsekre már több mint negyven éve járok, mindig egy csapatnak szurkoltam. Hobbim a meccsre járás mellett a túrázás.
2026.11.07. (szombat) 13:00 óra
BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE – SZEGEDI VSE
Kétarcúság jellemzi a csabaiak egész őszi szezonját, szereplésük csalódást keltő. A Szeged jó szériában van, már négy forduló óta veretlen, benne lehet a pontszerzés Békéscsabán is.
Tipp: 1-1
SÁNDORFALVI SKE – KISPEST-HONVÉD FC II.
Dicséretes harcot vív a bennmaradásért az újonc sándorfalvi együttes, amely olykor meglepetéseredményeket is hoz. A Honvéd a középmezőnyben próbálja megszilárdítani a helyét, az idegenbeli mérlegen van még mit javítani mindenesetre. Nem lehetetlen feladat az újonc otthonából ponttal hazatérni.
Tipp: 1-1
HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC – ÚJPEST FC II.
Talán az utolsó pillanatban tért észhez a csongrádi alakulat, az elmúlt két mérkőzése már biztató formát mutat. A lilák jó kezdés után csöppentek vissza a középmezőnybe, jól jött a csepeliek elleni győzelem. Ez most egy háromesélyes találkozónak tűnik…
Tipp: 1-2
CSEPEL SC – GYULAI TERMÁL FC
Értékes pontokat hagyott Újpesten a Csepel, így az élmezőnyhöz való felzárkózás helyett a középmezőnybe estek kissé vissza. Biztos őszi első a nagyszerűen szereplő Gyula, de ahhoz, hogy biztosan az élen is teleljenek, még egy pont szükségeltetik. Ez most összejöhet!
Tipp: 1-3
MONOR SE – SZEGED-CSANÁD GROSICS AK. II.
A Monor megint akkor villant egyet, amikor már leírtuk őket. A III. ker. otthonában aratott diadal azonban csak szépségtapasz. A bajnoknak illene kicsit jobban szerepelnie! Kiválóan szerepel viszont az Akadémia! Már hét forduló óta nem találtak legyőzőre! Nem esélytelenek Monoron sem, de ez most egy háromesélyes mérkőzésnek tűnik!
Tipp: 2-1
2026.11.08. (vasárnap) 11:00 óra
VASAS FC II. – METON-FC DABAS SE
A középmezőny első felében tanyáznak a csapatok, de a Vasas már rég ízlelhette meg a győzelem mámorát! A Dabas a mezőny közepéről várja a találkozót. Hazai statisztikája miatt inkább az angyalföldieket érzem esélyesebbnek.
Tipp: 2-0
2026.11.08. (vasárnap) 13:00 óra
ESMTK – III. KER. TVE
Kitűnően helytállt Gyulán és pontot hozott a rangadóról az ESMTK, más kérdés, hogy ezzel nem tudtak közelíteni a bajnokaspiránsra. Mintha kipukkadni látszana az óbudai lufi… Elég ránézni az utolsó öt mérkőzésükre, az bizony elég gyászos képet mutat… Most sem a Kerület az esélyese a fővárosi rangadónak, de a meglepetés sem teljesen zárható ki…
Tipp: 2-1
BKV ELŐRE – SZOLNOKI MÁV FC
Hacsak nem történik valami csoda, alighanem kieső helyen telelhet a közlekedési gárda. Az eddig mutatott produkció alapján nem lesz egyszerű a bennmaradás. Nagyon rossz passzban van a Szolnok. A szezont jól kezdő újonc fokozatosan süllyedt egyre lejjebb, és eljutott oda, hogy nem lehet azt sem kijelenteni, hogy ennek a találkozónak ők lennének az esélyesei.
Tipp: 2-2

Szólj hozzá elsőként!