A 19. század végén a polgárosodó budapesti fiatalság nagy része bérházakban élt, egészségtelen, szűk lakásokban, „… a városi falak közé szorult gyerek kirobbanó mozgásvágya jelentette azt a már megmunkált talajt, amelybe csak bele kellett vetni a magot, hogy kihajtson …”[1] Ez a mag a futball labda volt. „Az első igazi labdát Löwenrosen Károly hozta haza Angliából, s ő rendezte a Pékerdőben – a mai Hungária körúton, körülbelül az MTK pálya helyén – az első meccset. A Rókus kórház alkalmazottjai állítólag 3-0-ra győzedelmeskedtek a Főműhely vasutasai ellen.”[2] A futballtörténeti esemény 1896. november 1-én zajlott, a mérkőzést 300 néző tekintette meg. Érdekessége még, hogy a meccset 25 cm-es hóban játszották, ezért a játékosok csizmában küzdöttek. A mintegy 20 perces „rugdosódás” eredményei között 3 bokatörés is szerepelt.[3] A résztvevő felek még nem voltak tisztában a labdarúgás pontos szabályaival. A számukra furcsa labdát minden rendszer nélkül rugdosták, dobálták egymásnak. Az „angol labda” akkoriban még ritka és nagyon drága volt.
Videó: https://www.youtube.com/@SemlegesTerfel
A sportág már korábban sem volt ismeretlen Magyarországon. 1879-ben Molnár Lajos szakmunkát írt, melynek egyik fejezete a futballról szólt. A szerző az Angliában tartózkodó gróf Esterházy Miksától kapta az információkat, adatokat.[4] A korabeli sportlap a Sport Világ 1895-ben ismertette a labdarúgás történetét, s ezt követően rendszeresen beszámolt a futballvilág eseményeiről.
A magyar labdarúgás kezdetét hivatalosan 1896 decemberétől számítják, amikor a BTC tornatermében Ray Rezső elmagyarázta a sportág szabályait a jelenlévő tornászoknak és atlétáknak. A bőrlabdát fia, Ray Ferenc és Stobbe Ferenc hozta Svájcból, akik korábban már angol csapatokban is futballoztak. [5]
Ray Ferenc (fotó: wikipedia)
A labdarúgás gyors terjedése azzal magyarázható, hogy olyan csapatjátékról van szó, melyben jelen van az összetartozás érzete, de az együttes, kollektív teljesítmény mellett az egyéni cselekedet fontossága is megmarad. A futballkapu megfelelt a várkapunak (az angol goal szó kaput jelent), amit mindenáron meg kellett védeni, illetve be kellett venni. A csapatszellem, a bajtársiasság, valamint a mérkőzés előtti elszánt arcok, mind a középkori ütközetekre emlékeztettek. A labdarúgást egyébként is férfihoz méltó foglalatosságnak tartották, a csapatokat erős atléták, tornászok alkották, akik gyorsak és erőszakosak voltak: lerohanták és elnyomták az ellenfelet. Ez jellemezte a BTC stílusát is, kezdeti sikerességük is ennek köszönhető. A mérkőzések nagyon kemények voltak, de ezt természetes velejárójának tekintették a férfias küzdelemnek. A taszítások és lökések, illetve egymás felrugdalása tette izgalmasabbá a közönség számára a mérkőzést. „A labdát vedd el az ellenféltől, ha nem adja, döntsd föl!”[6]
A futball a társadalom minden rétegéből fiatalok tízezreit hódította meg, amellett „nemzeti erőt növelő testi kultúrának” tekintették. „A futball összetartó erejének felismerése és kellő értékelése okozta, hogy a BTC-ben nem nézték rossz szemmel a fiatalság megmozdulását és Iszer Károly személyében akadt vezetőember is, aki az új törekvés támogatójául szegődött. Valószínű, hogy Iszer Károly, a magyar sportnak ez az első, igazán széles látókörű vezére, megsejtette, vagy talán már tisztán látta is, hogy a futballból fog kibontakozni nálunk is az igazi tömegsport.”[7]
A sportsajtó kezdetektől fogva lelkes támogatója volt a labdarúgásnak, propagandát csinálva segítette annak elterjedését.
1897 januárjában megalakult a BTC első labdarúgó csapata. Edzéseiket a Millenáris pályán tartották.
A BTC 1897-es csapata. Első sor: Harsády, Stobbe, Manno; középső sor: Thompson, Lucius, Iszer, Róka, Minder; hátsó sor: Wagner, Hajós, Ray, Gillemot, Ramaszéder, Franyó (forrás: A Pesti Hírlap Kincsesháza, 1928.)
Az első igazi futballmérkőzést 1897. május 9-én, a Millenárison rendezték előre meghirdetett időpontban, rendes felszerelésben és a labdarúgás szabályai szerint. A BTC kék-fehér és piros-fehér csapatainak küzdelmét, a kék-fehérek nyerték 5-0-ra. E mérkőzés alapján kívánta Ray kapitány kiválasztani a bécsi Cricketerek ellen fellépő együttest. A végig szakadó esőben lezajlott mérkőzést kb. 100 néző tekintette meg, köztük számos előkelőség és fiatal hölgy is. A közönség nagyobb része ekkor még a sportegyesületek tagjaiból, diákokból, tornatanárokból verbuválódott. A mérkőzésnek hamar híre terjedt, és a labdarúgás Budapest szerte divat lett. Leginkább a középiskolások körében hódított ez a sportág, annak dacára vagy talán épp azért, mert a szülők és tanárok veszedelmes játéknak tartották és ellenezték. „Már az év elején a BTC futballtréningjeiről szóló hírek között találunk említést arról, hogy a középiskolák felsőbb osztályú tanulói megkezdték csapatok alakítását, s a csapatok tanításával a BTC játékosai foglalkoznak.”[8] A Markó utcai reáliskola egy, a Barcsay utcai Madách Gimnázium már három csapatot állított ki.
Ray Ferenc a rutintalan védők mellett sokáig zavartalanul ontotta a gólokat, évekig ő volt az egyetlen, aki cselezni tudott. „Idegen test volt a BTC-ben. Ha nála volt a labda felzúgott a közönség. Kedvéért töltötték meg a régi Millenárist a túloldali állóhely szakadt nadrágú inasgyerekei éppúgy, mint a nagy tribün vörös bársony plüssel keretezett páholyait a futballban divatot látó előkelőségek.”[9]
Kulcsfontosságú volt a labdarúgás elterjedése szempontjából az is, hogy az első mérkőzés nézőit elbűvölte a változatos, élvezetes küzdelem és szinte kivétel nélkül megszállottjai lettek ennek a sportnak. Egymás után álltak össze a futballcsapatok, de az akkori idők nagy klubjai a MAC és az MTK, mivel csak néhány tagjuk érdeklődött komolyabban a sportág iránt, nem tudtak egyesületi csapatot szervezni, ezért az MTK játékosai a BTC-nél gyakoroltak.
A Millenáris pálya (forrás: Magyar Olimpiai és Sportmúzeum)
1897 tavaszán a BTC lemondta bécsi mérkőzését, mert nem tartották eléggé felkészültnek magukat. A találkozót őszre, 1897. október 31-re halasztották. Szeptember közepére elkészült a Millenáris pálya, a fedett tribün pedig 1400 főnek biztosított ülőhelyet. A szurkolók által már nagyon áhított első nemzetközi mérkőzésen a BTC nem okozott csalódást, meglehetősen szoros küzdelemben csak 2-0-ra veszített, a jó erőkből álló bécsi angolok csapata a Cricketterek ellen. A közel 2000 néző rendkívül jól szórakozott, s elégedetten vette tudomásul, hogy a magyar csapat az első perctől az utolsóig elszántan, kitartóan küzdött. A mérkőzés magával ragadta a szabályokat nem ismerőket is. Wlassics közoktatásügyi miniszter, tanácsosa révén képviseltette magát. Jelen volt továbbá Berzeviczy Albert országgyűlési képviselő, a sportág lelkes támogatója is. A labdarúgást kedvelők még télen sem tartottak szünetet, hóban-fagyban is edzésre jártak. „A féltékenységig fokozódott rivalizálásnak, amely a többi sportágban már felütötte fejét, egyelőre nyoma sincs a kis futballkolóniában. Szívesen látnak ott mindenkit, aki a futball iránti érdeklődését hozza magával, s az ellenfelek, akik más sportok versenyeiben már ádáz küzdelmeket vívtak egymással, itt összeolvadnak a testedző, lelket derítő futballjáték közös szeretetében.”[10]
Iszer Károly (fotó: wikipedia)
A labdarúgóélet vezetője ekkoriban Iszer Károly volt. A BTC-nél egyszemélyben játékos, intéző, szertáros, edző és elnök, sokat segített a többi futball-klubnál is. A BTC első riválisa a Műegyetem csapata volt, miután a főiskolások körében is egyre népszerűbb lett a labdarúgás. „… a magyar futballsport eladdig még nem tudta kitermelni a maga speciális gárdáját, nem tudott még olyan hadsereget felmutatni, amelynek katonái elsősorban futballisták és csak azután más sportágak művelői is. Az első két évben tényleg, vagy csak papíron megalakult futballcsapatok tagjainak legnagyobb része más sportágaknak volt előzően eljegyezve és bár, nagy volt a csábítás a futballsport részéről, nem tudott első szerelmétől elszakadni. A futball sok sportember részére csak amolyan „kis viszony” volt, amelyet rögtön megszakított, mihelyt a „törvényes feleség”, az eredetileg űzött sportág követelte a jogait.”[11]
A labdarúgáshoz csak szabad térség kellett és egy bőrrel bevont gumilabda, de általában a rongylabda is megfelelt a célnak. A grundok és az iskolák tornaudvarain futballozó gyerekek képezték az utánpótlás bázisát, a sportegyesületek innen toboroztak futballistákat.
[1] Hoppe László: Labdarúgó-bajnokságaink. Sport Kiadó, Budapest, 1970. 6. o.
[2] Rónay Tamás: A magyar foci legendája. Múzsák Kiadó, Budapest, 1993. 5. o.
[3] Földessy János: A magyar labdarúgás és a 60 éves MLSZ. Sport Kiadó, Budapest, 1960. 9. o.
[4] Földessy János: A magyar futball és a Magyar Labdarúgók Szövetsége. Magyar Labdarúgók Szövetsége, Budapest, 1926. 71. o.
[5] Dr. Földessy János: A magyar labdarúgás 60 éve. Sport kiadó, Budapest, 1958.
[6] Hoppe László: Labdarúgó-bajnokságaink. Sport Kiadó, Budapest, 1970. 15. o.
[7] Földessy János: A magyar futball és a Magyar Labdarúgók Szövetsége. Magyar Labdarúgók Szövetsége, Budapest, 1926. 75. o.
[8] Földessy János: A magyar futball és a Magyar Labdarúgók Szövetsége. Magyar Labdarúgók Szövetsége, Budapest, 1926.
[9] Hoppe László: Labdarúgó-bajnokságaink. Sport Kiadó, Budapest, 1970. 15. o.
[10] Földessy János: A magyar futball és a Magyar Labdarúgók Szövetsége, Magyar Labdarúgók Szövetsége, Budapest, 1926. 89. o.
[11] Földessy János: A magyar futball és a Magyar Labdarúgók Szövetsége. Magyar Labdarúgók Szövetsége, Budapest, 1926.