NB3 Észak-Nyugati csoport, esélylatolgatás – 2025/2026. 29. forduló


2026.05.17. (vasárnap) 11:00 óra

PUSKÁS AKADÉMIA FC II. – BICSKEI TC

Vereséget szenvedett Veszprémben a Puskás Akadémia II., így most hazai pályán javíthat. A Bicske ezzel szemben önbizalomnövelő győzelmet aratott, hiszen öt gólt szerzett a Sopron ellen. A tabellán azonban jelentős a különbség a két csapat között: a felcsútiak tizenöt ponttal állnak jobban ellenfelüknél, ami jól mutatja az erőviszonyokat. A hazai pálya és a nagyobb játékerő alapján a Puskás Akadémia II. számít esélyesebbnek.

Tipp: 2–0


ÚJPEST FC II. – FRUTTI DRINK-PERUTZ FC PÁPA

Az Újpest győzelemmel, míg a Pápa vereséggel zárta az előző fordulót. Ennek köszönhetően a lila-fehérek bebiztosították bennmaradásukat az NB III-ban, míg a pápaiak kieső helyen fognak zárni. A mérkőzés azonban korántsem tét nélküli. Könnyen elképzelhető ugyanis, hogy a 14. hely is bennmaradást érhet, hiszen a négy csoport két legjobb 14. helyezettje biztosan megőrzi majd harmadosztályú tagságát, és várhatóan ezzel még nem lesz vége. Emiatt a vendégek számára minden pontnak óriási jelentősége van. Az Újpest jobb formában van, és hazai pályán esélyesebbnek számít, de a Pápa motivációja extra erőt adhat a találkozóra.

Tipp: 2–1


2026.05.17. (vasárnap) 17:00 óra

CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR – OPUS TIGÁZ TATABÁNYA

Mindkét csapat vereséggel zárta az előző fordulót. A Mosonmagyaróvár mély hullámvölgybe került, hiszen az elmúlt négy mérkőzéséből mindössze egy pontot szerzett, így egyre távolabb került az élmezőnytől. A Tatabánya hosszú győzelmi sorozata Gyirmóton szakadt meg, ráadásul négygólos vereséggel. A vendégek számára fontos kérdés, hogyan reagálnak erre a pofonra a szezon hajrájában. Két javítani akaró csapat találkozik, ahol a pillanatnyi forma és mentális állapot döntő szerepet játszhat.

Tipp: 1–1


BALATONFÜREDI FC – GYIRMÓT FC GYŐR

Hosszú idő után ismét pontot tudott szerezni a Balatonfüred, de a bennmaradási esélyei továbbra is minimálisak. Kisebb csodára lenne szükség ahhoz, hogy valamilyen módon (egy esetleges 14. hellyel) megőrizze NB III-as tagságát. A helyzetet tovább nehezíti, hogy most az egész NB III egyik legerősebb csapata, a már bajnok Gyirmót érkezik hozzájuk, majd a zárófordulóban a Tatabánya otthonában kellene jó eredményt elérniük. A vendégek játékerőben és stabilitásban is kiemelkednek a mezőnyből, így egyértelmű favoritként lépnek pályára.

Tipp: 0–3



KOMÁROM VSE – ETO AKADÉMIA

Mindkét csapat döntetlennel zárta az előző fordulót, azonban az elmúlt hetek teljesítménye alapján a Komárom jobb formában futballozik. Ezt a tabellán elfoglalt helyezés is jól tükrözi, hiszen a hazaiak stabilan az élmezőnyhöz tartoznak. Az ETO fiataljai képesek jó mérkőzésekre, de eredményeik továbbra is hullámzóak. A hazai pálya és a stabilabb teljesítmény miatt a Komárom számít esélyesebbnek.

Tipp: 2–1


BUDAÖRS – VSC 2015 VESZPRÉM

Két középmezőnyben szereplő csapat találkozik a fordulóban. A Budaörs legutóbb Pápán tudott nyerni, míg a Veszprém hazai pályán aratott győzelmet, így mindkét együttes jó hangulatban készülhet az összecsapásra. A tabellán nincs jelentős különbség a felek között, ezért kiegyenlített mérkőzés várható, ahol apró részletek dönthetnek.

Tipp: 1–1


2026.05.17. (vasárnap) 18:00 óra

FC SOPRON – DOROGI FC

Jelentős különbség van a két csapat között, hiszen a Dorog huszonnégy ponttal előzi meg a Sopront a tabellán. Ez jól mutatja a vendégek stabilabb és eredményesebb szezonját. A Dorog továbbra is harcban van az élmezőnyben, így számukra minden pont fontos, míg a soproniak bár már biztos, hogy bennmaradó helyen végeznek, de azért egy-két hellyel előrébb zárnának. A jelenlegi erőviszonyok alapján a vendégek számítanak esélyesebbnek.

Tipp: 1–2


SZOMBATHELYI HALADÁS – IKOBA BETON ZSÁMBÉK

A Haladás kiváló sorozatban van, hiszen hét mérkőzés óta veretlen, és a tavaszi szezon egyik legjobb formában lévő csapatává vált. A szombathelyiek magabiztos teljesítménnyel kapaszkodtak fel a középmezőny élére. A Zsámbék ezzel szemben súlyos hullámvölgyben van: legutóbbi nyolc mérkőzését egyaránt elveszítette, így  a hazaiak egyértelmű esélyesnek számítanak.

Tipp: 3–0


Be the first to comment

Leave a Reply