Felkészülési mérkőzés: Bicskei TC – KFC Komarno 0-5 (0-2)

Veretes névsorral érkezett a Bicskei TC első „őszi” felkészülési mérkőzésére a tavasszal a szlovák élvonaltól mindössze 1 győzelemmel lemaradó, 4. helyezett KFC Komarno. A klubot a 44-szeres válogatott tatabányai legenda, Vincze István „Pilu” vezeti, a keretben pedig ott volt a 40-szeres szlovák válogatott, NB I-et is megjárt rutinos Saláta Kornél, valamint a Puskás Akadémiától érkező, 6-szoros mongol válogatott Ganbold Ganbayar is. Az első edzőmérkőzés mindjárt kemény erőpróbát jelentett formálódó csapatunknak, amely jelentős változáson ment keresztül a nyár eddigi időszakában. Szűcs – Gaszner, Hirman, Lakatos, Száhl – Bori, Dencinger, Kincses -Savanya, Sóron, Lassú összeállításban kezdett együttesünk a szó szoros értelmében nemzetközi mérkőzésen, hiszen a vendégeknél kameruni, szerb, macedon, (magyarországi) magyar és mongol légiós is pályára lépett Észak-Komárom másodosztályú csapatában. 

A vendégek kezdték nagyobb elánnal az összecsapást, a 6. percben már sarokrúgást végeztek el a jobb oldalról, a beívelést Druga visszafejelte, Szőcs pedig a kapu torkából, a késlekedő bicskei védők mellett stukkolt a hálóba (0-1). Két perccel később Dencinger indította Kincsest, akinek ígéretes beadásába bele léptek a védők. A 15. percben Sóron cselezgetett a bal oldalon, majd az elépattanó labdát a fiatal Savanya 20 méterről tűzte rá, eredmény nélkül. Még ebben a percben Kincses Sóronnal játszott össze, de szögletre mentettek a védők, ami után Sóron 15 méterről lőtt, újból sarokrúgás következett, változatlanul siker nélkül. A 18. percben Bori a bal oldalról meglepetésszerűen kapura lőtte a megítélt szabadrúgást, Chudy nagyot nyújtózva mentett. A 35. percben Kalmár cselezgetett, majd 20 méterről a jobb kapufa tövére lőtt. A 39. percben kisiskolás védelmi hiba után az elé kerülő labdát Druga 14 méterről a léc alá bombázta (0-2).

A szünetben Gaszner, Lakatos, Kincses, Savanya és Lassú helyére Varga, Mlinárcsik, Pekowski, Molnár és Kovács Á. léptek pályára. A vendégek szinte a teljes csapatot lecserélték, az egyébként is villámgyors Ganbayar frissen szállt be, két perc elteltével pedig 15 méterről nagy lövést eresztett meg kiugrása után, Szűcs azonban védett. A 48. percben Sóron jobb oldali beadását Dencinger 15 méterről a kapus kezébe fejelte, majd a Boritól kapott labdát 16 méterről fölé emelte. Az 50. percben Tóth lódult meg a bal oldalon, 16 méterről leadott lövése a bal kapufán csattant.

A 60. percben Borit és Sóront Kovács B., valamint a kanadai próbajátékos Majel Kyse váltotta. A cserék után két perc alatt kétszer volt eredményes a macedón Kovacevic, először egy lecsorgó labdát gurított a kapuba (0-3), majd 14 méterről púpozta ki a hálót (0-4). A 66. percben Mlinárcsik gázolta el Nguidjolt a 16-os előtt, a megítélt szabadrúgást a sértett a kapu jobb oldalába lőtte, de leshelyzet miatt a gól érvénytelen lett. A 77. percben újabb cserék, Vicz, Nyúl és Botlik léptek pályára Hirman, Száhl és Dencinger helyett. A 86. percben Smehyl jobb oldali beadását Tóth 10 méterről a kapuba továbbította (0-5). A lefújás előtti percben Mlinárcsik Molnárt futtatta, akinek 10 méteres lövése nem okozott gondot a vendégek kapusának.

Összességében a jobb csapat nyert, de a bosszantó bicskei védelmi hibák nélkül jóval szorosabb eredményt is hozhatott volna a jó iramú összecsapás. Sokat jelentett az is, hogy szlovákiai ellenfelünk egy héttel előbbre jár a felkészülésben, hiszen számára 2 hét múlva kezdődik a bajnokság. Folytatás szerdán 18.00 órakor újra hazai pályán az NB III Közép csoportjának élcsapata (és korábbi bajnoka), az Iváncsa KSE ellen.

Forrás: https://2060.blog.hu/