Egygólos sikert aratott hazai környezetben a DVSC – Debreceni VSC – FC Pyunik Jerevan 1-0 (0-0)

Csütörtökön este első meccsét játszotta az NB1 előző kiírásában 4. helyen végző DVSC csapata. A hajdúságiak a Konferencia-Liga második selejtezőkörének első mérkőzésén az örmény Pyunik Jerevánt látták vendégül a Nagyerdei Stadionban. A jerevániak egy évvel ezelőtt már játszottak egy magyar klubcsapattal a nemzetközi porondon, szintén a Konferencia-Liga második selejtezőkörében, ám az ETO FC 4-3-s összesítéssel búcsúztatta őket.

fotó: Nemzeti Sport

A mérkőzés tapogatózó játékkal indult, az első tíz percben egyik kapu előtt sem alakult ki komolyabb lehetőség. A 12. percben aztán James kevergetett a bal oldalon, majd beadása a hosszú oldalon érkező Dashyant találta meg, aki nagy helyzetben a kapu fölé lőtt. A 20. percben James életerős lövését hárította Andreev, a lecsorgót pedig Lang Ádám takarította el a kapu elől.

A félidő derekán James 18 méteres ballal eleresztett lövése jócskán elkerülte a kaput, két percre rá Lang 27 méterről szánta el magát lövésre, de a labda méterekkel a kapu fölött szállt el. A 31. percben láthattuk a meccs addigi legnagyobb helyzetét láthattuk, Tercza Gergő pontos beadása után Kocsis Dominik 10 méteres fejese a bal kapufán csattant.

A játékrész végén Dzsudzsák Balázs állhatott oda egy ígéretes szabadrúgáshoz 23 méterre a kaputól, de a megpattanó labda a sorfalban elakadt, így a dán játékvezető lefújta az első félidőt, amely 0-0-s döntetlennel ért véget.

fotó: MLSZ

A második félidő elején Kocsis beadása eljutott a hosszú oldalon érkező Cibla Flóriánhoz, akinek a lövése elakadt a blokkban. Nem sokkal később Harutyunian távoli, jobb lábas lövése kerülte el a jobb alsó sarkot. Az 54. percben egy hazai szögletet követően nem tudott felszabadítani a Pyunik védelme, majd Sergi Samper próbálkozása ment el a kapu mellett.

Két percre Kovalenko pontos beívelését követően Kulikov teljesen őrizetlenül fejelhetett az ötös vonaláról, ám Andreev bravúros mozdulattal a léc fölé tolta a labdát. Az 58. percben egy beadás után Baldoni került helyzetbe, viszont kilenc méterről, óriási helyzetben a jobb sarok mellé lőtt.

Egy minutummal később megtört a jég, előnybe került a DVSC: Cibla Flórián kapott labdát a balösszekötő posztján, majd 19 méterről, remekül eleresztett lövése kikötött a bal felső sarokban. (1-0)

A 62. percben Harutyunian átlövése volt veszélytelen, majd három perccel később ismét az örmény játékos próbálkozott, amely a kapufán csattant. A 72. percben Dzsudzsák használta ki Kovalenko bizonytalanságát, majd egy remek sarkazással hozta helyzetbe Ciblát, aki a bal alsó sarok mellé helyezett. Pár minutummal később Kovalenko újabb megingását követően Cibla passzolt Kocsishoz, aki egy az egyben maradt Avagyannal, de nagy ziccerben ő sem talált kaput, szintén a bal sarok mellé lőtt.

A hajrához közeledve Kovalenko próbálkozott egy átlövéssel, ám nem okozott különösebb gondot Andreev kapusnak, majd a másik oldalon Kocsis akrobatikus mozdulattal próbált kapura lőni, de nem találta el jól a labdát, amely végül elpattogott a jobb sarok mellett.

A hajrában ezután már nem változott az eredmény, a DVSC végül Cibla remekül eltalált lövésének köszönhetően 1-0-ra legyőzte a Pyunik Jereván csapatát.

fotó: Nemzeti Sport


UEFA Konferencia-Liga selejtező 2. forduló, első mérkőzés

Debreceni VSC – FC Pyunik Jerevan (örmény) 1-0 (0-0)

Debrecen, Nagyerdei Stadion, 8523 néző

Vezette: Jakob Karlsen (Jakob Mastrup, Markus Martin) – dánok

DVSC: Andreev – Tercza (Szécsi M., 80.), Hofmann, Lang, Guerrero (Keller, 80.) – Sergi Samper, Boskovic – Kocsis D., Dzsudzsák (Sain, 80.), Cibla (Macsó M., 73.) – Baldoni (Szendrei Á., 64.)
Vezetőedző: Gert Remmel

Pyunik: Avagyan – Ismalkovic, Vakulenko, Filipe Almeida (Darbinyan, 57.), Kovalenko – Hovhannisyan, Kulikov (Griffith, 66.), Harutyunyan (Witi, 66.) – Dashyan (Kainurgios, 28.), Santos, Yansane (Pikis, 66.)
Vezetőedző: Artak Oseyan

Gólszerző: Cibla (59. perc)


A debreceniek tehát egygólos előnyből és kedvezőbb helyzetből várhatják az egy hét múlva esedékes örményországi visszavágót, amely korántsem ígérkezik egyszerű feladatnak. A párharc továbbjutója majd a dán FC Köbenhavn és az ukrán Polissya Zhytomyr győztesével találkozik a Konferencia-Liga selejtezőjének harmadik fordulójában.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.