Jövő nyáron Magyarország rendezi a női U19-es Európa-bajnokságot, amelyen nyolc ország válogatottja vehet majd részt, köztük a rendező jogán a mieink is. Az eseményre való felkészülés során célszerű nagyobb játéktudású ellenfelekkel is megmérkőzni. Ezért senkit sem lephet meg, hogy Németországot követően Hollandiától is vereséget szenvedtünk.

Fotó: https://www.mlsz.hu
Felkészülési mérkőzés
Magyarország–Hollandia 0–4 (0–3)
Magyarország: Krizsán Nikolett (Orosz Gabriella, 88.) – Szántó Hédi (Simon Luca, 88.), Sági Panna, Vadász Lara, Gágyor Zille – Brekovszki Julianna, Hanász Vanda –Soós Réka (Árvay Sára, 60.), Kovács Petra, Gégény Petra (Való Vivien, 88.) – Pethe Olívia (Farkas Panna, 79.)
Gólszerző: Pennock (11.), Gelevert (17.), Altena (45+1.), Renfurm (70.)
Gajdóczi Tibor szövetségi edző: – Az első félidőben nem működött amit elterveztünk, de azt is látni lehetett, hogy az egyébként is nagyon erős hollandok alaposan felkészültek belőlünk. – Elkerülhető gólokat kaptunk, de a szünetben sok mindent át tudtunk beszélni a csapattal, és a második félidőben már jobban néztünk ki. Szervezettek voltunk, nemigen tudtak megbontani minket. A védekezést gyakorolhattuk ezen a mérkőzésen, ez mindenképpen szolgálta a felkészülésünket. Az elmúlt napokban két nagyon erős csapattal játszottunk, nincs okom elmarasztalni senkit, sőt a harcosság, a mentalitás és a bátorság feltétlenül dicsérhető.
Szólj hozzá elsőként!