800 forintból közel 6 milliót nyert – a Ferencváros glasgow-i sikere is kellett a telitalálathoz

Elképesztő nyereményt hozott egy 11 eseményből álló Tippmix-szelvény: a játékos mindössze 800 forintot kockáztatott, végül pedig 5 873 484 forintos nyereményt könyvelhetett el. A telitalálathoz a Ferencváros Celtic elleni Európa-liga-győzelme is kellett.

A játékos még múlt csütörtök reggel állította össze szelvényét, amelyet négyszer, egyenként 200 forintos téttel adott fel. A 11-es kötés az Oddspiramisnak köszönhetően 7341,85-ös össz-szorzót ért el.

Mivel mind a tizenegy tipp bejött, egy-egy szelvény 1 468 371 forintot fizetett, a négy azonos fogadással pedig összesen 5 873 484 forint lett a nyeremény.

A tippsorban több európai kupamérkőzés is helyet kapott. Magyar szempontból természetesen a Ferencváros Celtic elleni idegenbeli győzelme emelkedik ki. Az FTC sikerére 4,20-as szorzót kínáltak, Borbély Balázs együttese pedig 3–1-es glasgow-i győzelemmel hozta a tippet.

Akadtak ennél is merészebb választások. A Lilleström–Torreense Európa-liga-mérkőzésen a vendégek győzelme 5,00-s szorzót ért, míg a szelvény legnagyobb oddsa az OFI Hoffenheim elleni sikere volt. A görög együttes 2–0-ra nyert, ami 7,50-es szorzót jelentett.

A nyertes tippek közé került a Malaga–Villarreal találkozó is: a vendégek sikerét 2,00-s oddson játszotta meg a fogadó.

A 11 nyertes tipp:

  • Celtic – FTC: FTC – 4,20
  • OFI – Hoffenheim: OFI – 7,50
  • Malaga – Villarreal: Villarreal – 2,00
  • Betis – Getafe: Betis – 1,74
  • Manchester City – Norwich: Manchester City – 1,13
  • Lilleström – Torreense: Torreense – 5,00
  • Plzen – RU Saint-Gilloise: RU Saint-Gilloise – 2,66
  • Levadia Tallinn – Tammeka Tartu: Levadia Tallinn – 1,17
  • Zeleznicar Pancevo – Crvena zvezda: Crvena zvezda – 1,44
  • FC Masr (ZED) – El Qanah FC: FC Masr (ZED) – 2,04
  • Machida Zelvia – Svay Rieng: Machida Zelvia – 1,12

A 200 forintos alaptétből tehát szelvényenként közel másfél millió forint lett, a négyszer megjátszott kombináció pedig 800 forintos össztétből csaknem 5,9 millió forintos nyereményt hozott.

Forrás: https://www.tippmixpro.hu/

Szólj hozzá elsőként!

Hozzászólás írása

Az e-mail-címed nem jelenik meg nyilvánosan.