Interjúverseny – Módos Vilmos lett október nyertese
Módos Vilmos interjúja lett weboldalunkon a legnézettebb, így ő nyerte a 10 ezer forintot.
Módos Vilmos interjúja lett weboldalunkon a legnézettebb, így ő nyerte a 10 ezer forintot.
Első körben a szurkolói klub tagjai válthatják meg a belépőiket a meccsjegy.mlsz.hu oldalon. A tagsággal nem rendelkezők hétfőn 10 órától vehetnek jegyeket, amennyiben maradnak. A belépőkért elhelyezkedéstől függően 3000 és 12 000 forint közötti összeget kell [tovább]
Dibusz Dénes 1990-ben született Pécsen. A helyi PEAC-ban kezdett el focizni, 2003-ban a PMFC-hez került. 2009-ben mutatkozott be az NB II-ben a felnőttcsapat tagjaként, majd egy évet Barcson töltött kölcsönben. A ’10/11-es szezonban kulcsszerepe volt [tovább]
Az európai szövetség elkészítette a 2024-es németországi labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének menetrendjét, mely szerint a magyar válogatott 2023. március 27-én hazai pályán, Bulgária ellen kezdi és november 19-én szintén hazai környezetben Montenegró ellen zárja a sorozatot. [tovább]
Tíz csoport van, mindegyikből az első két helyezett automatikusan kijut az EB-re, rajtuk kívül még három ország válogatottja vehet majd részt. Magyarország a G csoportban kapott helyet, amelyben velünk együtt öt ország csapata van. MAGYARORSZÁG [tovább]
Magyarország az első kalapból várja a sorsolást
A Nemzetek Ligája csoportkörének keddi zárásával kialakultak a kalapok a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének jövő vasárnapi sorsolására. Az már múlt pénteken a németek legyőzésével eldőlt, hogy Magyarország a legerősebb kalapban szerepel. Németország házigazdaként nem vesz [tovább]
MAGYARORSZÁG–OLASZORSZÁG 0-2 (0-1) Budapest, Puskás Aréna, 67 000 néző. Vezette: Bastien (francia)MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Lang, Orbán, Szalai A. – Fiola, Nagy Á. (Styles, a szünetben), Schäfer, Kerkez (Gazdag, 57.) – Nego (Bolla, 75.), Szoboszlai (Kleinheisler, 85.) – Szalai Á. (Ádám, 75.). Szövetségi [tovább]
„Egyrészt sikerülhet kijutni a négyes döntőre, márpedig évtizedek óta nem volt példa a magyar futballban arra, hogy bármilyen sorozatban a legjobb négy közé jusson magyar csapat. Másrészt egy fontos játékosom az utolsó meccsét játssza, harmadrészt [tovább]
Copyright © hunfoci.hu
A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.