Utánpótlás-híradó: U21-es válogatottunk vereséget szenvedett Izlandtól

Júniusban csupán egyetlen utánpótlás-válogatottunk lépett pályára, az U21-es, méghozzá a Bozsik Arénában. A korosztályos válogatottakban, így a 21 év alattiak összetartásában is rengeteg NB1-es illetve NB2-es futballista neve lelhető fel. Ezért gondoltuk úgy, hogy be kell számolnunk a fiatalabbak válogatottjainak történéseiről is. Múlt héten még idegenben volt jelenése a fiúknak, akkor Szlovákiát sikerült egy 1-0-s sikerrel felülmúlni. Bár az U21-es csapatunk nem tartozik a világelitbe, ezen a mérkőzésen azonban ők voltak esélyesek Izland válogatottja ellen. A találkozó egyébként azért volt fontos nemzeti csapatunknak, mert a szeptemberi EB-selejtező nyitányát megelőzően ez volt az utolsó még tét nélküli meccs.

Az első félidő elején több ígéretes lehetősége is volt a mieinknek, de aztán szépen lassan átvette az irányítást a szigetországi együttes. Bár volt teendője Hegyi Patriknak, hatalmas bravúrokra nem volt szüksége. Gól nem született, gólnélküli döntetlennel vonulhattak pihenőre a csapatok.

Szünetben Gera Zoltán négy helyen is változtatott. Pályára lépett Lisztes Krisztián, Vitális Milán, Kovács Mátyás, és a már felnőtt válogatottban is pályára lépő Vancsa Zalán is. Az imént említett játékosok voltak a főszereplői a második játékrésznek. Az első percekben Lisztes próbálkozott, de az izlandi kapus védeni tudott. Ennek hatására vérszemet kaptak a mieink, és több lövőhelyzetet is kiharcoltak, de az izlandi hálóőr bravúrral védett mindig. Helgason egyébként még nem is az elsőszámú kapus az izlandiaknál, de képességei alapján vitathatatlanul kiváló játékos.

Az utolsó tíz percben egy hajszálon múlt a vezető találat megszerzése. Egy szöglet után Kata Mihály csúsztatott, de centik hiányoztak. Sajnos a hajrában megkapta második sárgáját Kovács Barnabás, így emberhátrányban kellett befejeznünk a mérkőzést. Amikor már mindenki elkönyvelte a döntetlent, az emberelőny hatására nyomást gyakorló izlandiak megszerezték a győztes gólt. A 92. percben Djuric fejelt egy beadás után, és ezzel megnyerte a mérkőzést a vendégeknek, 0-1!

kép: mlsz.hu

U21-es válogatott felkészülési mérkőzés

Magyarország-Izland 0-1 (0-0)

Magyarország: Hegyi Krisztián (West Ham) – Szabó Alex (Kecskeméti TE), Iyinbor Patrick (FTC), Debreceni Ákos (júliustól Paksi FC) – Eördögh András (Honvéd) (Kovács Mátyás (MTK), 46.), Kata Mihály (MTK) (Vas Gábor (Paksi FC), 88.), Bényei Ágoston (DVTK) (Kovács Barnabás (ZTE), 63.), Komáromi György (Puskás Akadémia) (Benczenleitner Barna (Honvéd), 63.) – Kocsis Dominik (Honvéd) (Vitális Milán (ETO/DAC), 46.), Németh Dániel (ZTE) (Lisztes Krisztián (FTC), 46.), Kerezsi Zalán (Honvéd) (Vancsa Zalán (Lommel SK-belga 2. osztály), 46.)

kép: mlsz.hu

Gera Zoltán:Nagyon jó ellenféllel játszottunk ma, és a hajrában, tíz emberrel nem bírtuk végig a kapunkra helyezett nyomást. Néhány szituációban többet kellett volna nyújtanunk, bátrabban kellett volna játszanunk, és nagyobb létszámban kellett volna a kapu elé érkeznünk a széleken vezetett akciók végén. A mai mérkőzésből is levonjuk a tanulságokat, hogy a szeptemberben kezdődő Eb-selejtezőkben a legerősebb csapattal, a leghatékonyabb taktikával tudjuk kiállni. Összességében nagyon jól dolgoztak a játékosaim az elmúlt két hétben, sokat kaptam tőlük, de továbbra is fejlődnünk, javulnunk kell, hogy eredményesek lehessünk az előttünk álló tétmérkőzéseken.