MTK-győzelem a szlovák bajnok ellen

4-1-es sikert aratott az MTK első felkészülési meccsén az osztrák bajnok, Spartak Myjava ellen.

Magabiztos győzelemmel kezdte felkészülési meccseinek sorát az MTK, a budapesti csapat 4-1-re verte meg a szlovák bajnok Spartak Myjavát, amely jelenleg a szeptemberi BL-selejtezőkre készül.

Már a találkozó első perceiben kezébe vette az MTK a vezetést, szűk tíz perc alatt egy nagy helyzetig és egy meg nem adott találatig jutott a csapat. A fölény a 16. percben góllá érett, Chrysanthi Voila ziccerben nem hibázott. A vezetés megszerzése után sem vett vissza az MTK, nagyon jól működött a fővérosiak támadószerkezete. Ez a félidei szünet előtt még egyszer megmutatkozott, Mészáros cebterezése után Zágor Bernadett előzte meg védőjét és lőtt a bal alsóba.

A második játékrészre szinte teljesen kicserélt csapattal futott ki az MTK, csupán Varga Luca maradt hírmondónak a kezdőből. Ez azonban nem állította meg a kék-fehérek gólparádéját, Siklér Kinga pár nappal válogatottbéli duplája után a szlovákok kapuját is bevette. A 73. percben Siklér az előkészítő szerepében tetszelgett, passza után Fáradi-Szabó Edina volt eredményes. Az utolsó percekben még szépíteni tudott a Myjava, így 4-1 lett a végeredmény. Az MTK legközelebb az osztrák hatodik ellen lép pályára szombaton.

Kép forrása: mtkhungaria.hu