Budaörsön is nyert az Astra

Nem sokkal az Eger elleni mérkőzés után a Budaörs vendégeként lépett pályára az Astra.

Az előző szezonban még elsőosztályú csapatok mérkőzéseként taglalhattuk volna a Budaörs és az Astra párharcát, miután azonban a Budaörs kiesett az NBI-ből, csupán az Astra büszkélkedhet előosztályú tagsággal. Ettől függetlenül kemény meccsre számíthattak a főárosiak, a Budaörs játékosai ugyanis nem széledtek szét a kiesés után sem. Ennek megfelelően szorosan alakult az első félidő, nagy helyzet egyik oldalon sem alakult ki. A második játékrészben már kapujához tudta szorítani ellenfelét az Astra, a Budaörs csak a 68. percig bírta a nyomást, ekkor azonban Simon Franciska befejelte első Astrás gólját és megszerezte csapatának a vezetést. Ezt követően az eredmény nem változott, maradt a 0-1.