Ugrai betalált előző csapatának, továbbra is rúgott gól nélkül a Kövesd, élen a Gyirmót

2016-ban együtt kerültek fel az NB I-be, játszottak 6 élvonalbeli bajnokit, most pedig ismét az NB II-ben találkozott a Gyirmót és a Mezőkövesd a 2. fordulóban.

Nem indult nagy iramban a találkozó, kisebb vendéghelyzetek után, Katona Máté távoli lökete jelentett némi veszélyt. A 31. percben jött egy egyéni villanás: Horváth Rajmund jobbról befelé cselezve lőtte ki szépen a hosszú alsót, ezzel megszerezte a vezetést a Gyirmót. A 43. percben Lányi beadását vette át jól Ugrai és a kapuba bombázott (2-0). Érdekesség, hogy Ugrai pont Mezőkövesdről igazolt Gyirmótra és az előző szezonban nem lőtt gólt, most viszont már kettőnél jár.

kép: Gyirmót FC Győr

A második félidő gyirmóti góllal indult, de lökés miatt nem adta meg Lányi találatát a játékvezető. A Mezőkövesd első kaput talált lövésére sokat kellett várni, Cseri szabadrúgását könnyedén fogta Hársfalvi. Ezután Ugrai emelt kapura egy labdát, de fölé ment a kísérlete, a másik oldalon pedig Bányai erős lövését védte Hársfalvi, a második ziccerét pedig mellé lőtte a támadó. Egy bal oldali szöglet után Zvekanov bombázott mellé, ezt követően pedig Pyschur két gólt is szerezhetett volna: előbb a bal oldaról indulva mellé lőtt, majd fejese kaput talált, de Juhász fogta, a találkozó végén pedig Helembai egyéni alakítás után lőtt szintén mellé.

A Gyirmót FC Győr sikerével a tabella élére ugrott és csak a Szentlőrinc hibátlan még rajtuk kívül, míg a Mezőkövesd 1 ponttal és 0 lőtt góllal áll 2 fordulót követően.

Gyirmót 2-0 Mezőkövesd (Horváth 31', Ugrai 43')

Gyirmót: Hársfalvi – Lányi, Hudák D., Csörgő V., Helembai – Katona M., Hudák M. (Szegi, 90+2.) – Horváth R. (Molnár J., 73.), Madarász (Hajdú Á., 73.), Ugrai (Miknyóczki, 73.) – Adamcsek (Pyschur, 59.). Vezetőedző: Tamási Zsolt


Mezőkövesd: Juhász I. – Kojnok, Varjas, Bora, Zachán (Jova B., 62.) – Zvekanov – Harsányi (Bartusz, a szünetben), Krausz (Takács B., 74.), Cseri, Cibla (Posztobányi, a szünetben) – Szalai J. (Bányai, 62.). Vezetőedző: Tóth Mihály