Bár a Fradi játszott előnyben, nem tudták a nyomást három pontra váltani.

Nagyon jól kezdődött a Simple Liga új idénye a címvédő Ferencváros számára, hiszen már a második percben előnybe kerültek Kispesten, egy szöglet után Zágonyi piszkált a kapuba. Ezután a zöld-fehér helyzetek közé egy-egy Vachter-kísérlet ékelődött, de a szünetben maradt az eredményjelzőn a 0-1. A rövid pihenőt követően is a ferencvárosiak támadtak többet, azonban az újabb gól Vachter révén született, aki saját maga kipattanóját váltotta gólra. A hajrában Krizsan védései kellettek ahhoz, hogy a Honvéd egy pontot otthon tartson, de így óriási bravúrral kezdték a kispestiek a szezont.
Budapest Honvéd FC-FTC-Telekom 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Vachter (65.), illetve Zágonyi (3.)
Budapest Honvéd FC: Krizsan – Koszo, Csáki, Krisztin, Földvári, Szalay, Végh, Vas, Vachter, Bokor, Simon
FTC-Telekom: Kosztics – Ott, Frajtovics, Zágonyi, Túróczy, Könczeyné Fenyvesi, Kovács E., Hanász, Nagy Vi., Nagy Va., Garcia
Be the first to comment