Az MTK nyerte a tavalyi bronzcsatát

Egy az utolsó pillanatokig kiélezett mérkőzést nyert meg a hazai együttes.

Tavaly egyértelmű volt a sorminta, mindig a hazai csapat örülhetett, mikor összecsapott az MTK és a Puskás Akadémia. Ennek a szériának nem tett igazán jót Merrill Ashley gólja, aki Mayer szólója után talált a hálóba. Ez a gól mondhatni váratlan volt, ugyanis inkább az MTK támadott addig, bár nem nagy veszéllyel. Válaszoltak azonban a hazaiak, Kern beadását Siklér Kinga még okosan elengedte, hogy azt Vágó Fanny tudja zavartalanul a kapuba továbbítani. Egészen a hosszabbításig azt hihettünk, a csapatok kénytelenek beérni a döntetlennel, azonban jött a 91. percben egy szöglet, amit Borzák Lilien kapart a kapuba. A mérkőzést itt lehet visszanézni.

MTK Budapest-Puskás Akadémia FC 2-1 (0-0)

Gólszerző: Vágó (63.), Borzák (90.), illetve Merrill (46.)

Sárga lap: Barkóczi (32.),Legendás (79.), Siklér (83.), illetve Szarvas (22.)

MTK Budapest: Erős – Legendás, Csigi, Vajda, Pataki – Barkóczi (Kern 56.), Zágor – Mészáros (Borzák 82.), Vágó, Molnár (Szabó 56.) – Siklér (Gávris 87.).

Vezetőedző: Lázár Benjámin

Puskás Akadémia FC: Tankó – Androniki (Tuza 61.), Kovács (Sági 27.), Palakovics, Pécsi – Mayer, Nagy, Bokor, Szarvas – Merrill, Surautsava (Brekovszki 83.).

Vezetőedző: Mészáros Dalma

Be the first to comment

Leave a Reply