Mint arról korábban beszámoltunk, hogy a magyar labdarúgó válogatott 3-0-s vereséget szenvedett hazai környezetben Törökország ellen a Nemzetek Ligája A-divízió osztályozójának visszavágóján, így Marco Rossi legénysége két szezon után kettős vereséggel, 6-1-s összesítéssel búcsúzott az NL-legmagasabb osztályától.

fotó: Sportfotók
Az összecsapást követő sajtótájékoztatón Marco Rossi értékelte a pályán látottakat és magát a párharcot.
Marco Rossi, a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitány: ,,A lélektanon dolgoznunk kell a következő időszakban. Isztambulban és itthon is két-két gólt kaptunk pár perc leforgása alatt. Ezt ki kell javítani a játékunkban, mert nem is emlékszem, hogy történt-e már ilyen korábban… Hiába kapunk gólt, nem állhatunk meg, mégis megtettük, ráadásul kétszer. Rá kell jönnünk, mi ennek igazából az oka.”
A 60 esztendős olasz-magyar szakember szerint a helyzetkihasználás döntö jelentőségűnek bizonyult a párharc során.
,,Ami a helyzetkihasználást illeti, ezen a két meccsen bebizonyosodott, hogy hiába dolgozunk ki gyakorlatilag ziccereket, nem tudjuk őket kihasználni. Ki kell javítani, amit lehet, de van ebben balszerencse is. Ugyanakkor persze, ha kettővel kikapunk Isztambulban, hárommal itt, akkor nem lehet csak a balszerencsére fogni. Átmenetekből kaptunk gólokat ismét, amire fel voltunk készülve, mégis hibáztunk.”
Marco Rossi ezt követően határozottan kiállt a kezdőcsapatba nevezett Fiola Attila mellett, valamint a két újoncról, Dárdai Bencéről és Tóth Alexről is szót ejtett.
,,Úgy láttátok, hogy rosszul játszott ma este Fiola Attila? Kapott egy sárgát, ezért cseréltem le, de megcsinálta, amit kértem tőle. A válogatottban Fiola Attila mindig jó teljesítmény nyújt, így tette ezt ma és Isztambulban is. Tíz játékosunk az NB1-ből érkezik, azért jönnek, hogy kapjanak lehetőséget. Ami az újoncokat illeti: Dárdai Bence jól kezdett, de aztán elfáradt, kevésbé volt energikus. Hasonló pozitívumokat tudok elmondani Tóth Alexről, benne is van potenciál a jövőre nézve.„
A szövetségi kapitány zárásként elmondta, hogy vállalja a felelősséget a NL-kiesés miatt, de szerinte így is nagy kihívás volt a világ legjobb válogatottjai ellen játszani.
,,Ma este bizony volt olyan, hogy átálltunk négy védőre, próbálkoztunk ezzel is, többször belenyúltam a meccsbe. Minden felelősséget vállalok. Az én hibám, hogy visszacsúsztunk a B-ligába, de mindent megtettünk, amit csak tudtunk, ami az erőnkből kitelt. Sok körülmény ellenünk szólt, ezek vezettek idáig, de ezek nem kifogások. Megpróbáltunk taktikailag mindent, ami lehetséges. Sokan mondták, hogy ez nem fontos sorozat, amikor nagy győzelmeket arattunk benne. Most, hogy kiestünk, mégis fontos? Kiváló lehetőség volt, hogy az A-ligában szerepelhettünk, de a B-divízió is remek kihívás lesz. Nem tudtunk benn maradni, mert a török válogatott erősebb volt nálunk, ezt el kell ismernünk.”

fotó: Nemzeti Sport
A magyar labdarúgó válogatott legközelebb június 6-án lép pályára, akkor Svédországot látjuk vendégül egy barátságos mérkőzésen a Puskás Arénában, majd négy nappal később Azerbajdzsán vendégei leszünk, szintén egy barátságos mérkőzésen, míg a következő tétmeccsig szeptember 6-áig kell várni, amikor is Írország vendégeként megkezdjük a VB-selejtezős szereplésünket.