Szamosi Tamás, a Budapest Honvéd NB3-ban szereplő tartalékcsapatát 2022-től kezdve irányította, a tegnapi napon azonban a kispesti klub közös megegyezéssel szerződést bontott vele. A csapat a 48 esztendős szakember vezérletével az 5. helyen végzett a harmadosztály Közép csoportjában.
Szamosi korábban pályaedzőként dolgozott az ETO kötelékében, de volt már másodedző többek között Székesfehérváron, Miskolcon, és Balmazújvárosban is, Horváth Ferenc segédjeként. Habár az még nem derült ki, hogy hol folytatja pályafutását, de biztosan kap majd ajánlatot más csapattól, hiszen az imént említett patinás kluboknál is kiváló munkát végzett, melyet meggyőző statisztikák igazolnak. A BOON információi szerint Szamosi Tamás visszatér a Diósgyőrbe, és az NB3-as csapat irányítását veszi át.
Frissítés (06.26) : Hétfőtől Szamosi Tamás a DVTK tartalékcsapatának vezetőedzője.

Kép: Budapest Honvéd FC