Szamosi Tamás lett a Honvéd II. vezetőedzője, Fűzfa Gergely és Szentpéteri Viktor lesz majd segítségére

Szamosi Tamás: „Rendkívül fiatal csapattal kezdtük el a felkészülést és egy rossz szavam se lehet, a srácok nagyon jól beleálltak a munkába. Lesz átjárás az U19-es és a második csapat között is, a srácoknak pedig úgy kell edzeniük, hogy amikor úgy alakul, készek legyenek arra, hogy megmutassák magukat a felnőttfociban. A múlt héten kezdtük a felkészülést, nagy odafigyeléssel kellett megtervezni a programot, a terhelést, hiszen a csapat egy része június 11-én még bajnoki mérkőzést játszott. A július 31-i rajtig három felkészülési mérkőzésünk lesz, szombaton a Dunavarsánnyal találkozunk, utána pedig az Újpest II és a III. Kerület lesz a riválisunk. Ami pedig engem illet, számomra óriási lehetőség ez a munka, az első beszélgetés során elmeséltem a srácoknak a saját történetemet, hiszen itt nevelkedtem, ugyanazt a ranglétrát jártam végig, ugyanott érettségiztek, ahol én, így van tapasztalatom arról, hogy mi kell ahhoz, hogy eljussanak sikerrel a felnőttfutballba. Ebben szeretnék nekik minél több segítséget nyújtani, hogy amikor megkapják a lehetőséget, akkor készen álljanak és éljenek is ezzel!“

Forrás: https://honvedfc.hu/