Nyílt levél az NB3-as vasárnapi mérkőzések kapcsán

Csányi Sándor elnök

Magyar Labdarúgó Szövetség

Tisztelt Elnök Úr!

Több NB3-as csapat és nagyon sok harmadosztályú játékos is megkereste szerkesztőségünket azzal kapcsolatban, hogy próbáljunk meg együttesen fellépni annak érdekében, hogy ne csak vasárnap lehessen NB3-as meccseket rendezni. Ezt a kezdeményezést szerkesztőségünk is támogatja.

Ezügyben megkérdeztük a labdarúgó közvéleményt a www.hunfoci.hu nevű weboldalunkhoz kapcsolódó „NB3 FOCI” csoport-ban. Összesen 810 fő szavazott, a válaszadók 96 százaléka úgy foglalt állást, hogy ne csak vasárnap lehessen NB3-as meccset játszani. Úgy véljük, hogy ez egy reprezentatív minta, amely hűen tükrözi a harmadosztály sportolóinak, és szurkolóinak álláspontját a kérdésben.

Indokaink:

  • A vasárnap a családé! A játékosok szeretnék legalább ezt az egy napot a szeretteikkel tölteni, illetve istentiszteleten részt venni.
  • NB1-es meccseket az utóbbi években már nemcsak szombaton, hanem pénteken és vasárnap is tartanak, ezért semmi sem indokolja azt, hogy csak vasárnap lehessen NB3-as meccseket rendezni, így ez nem befolyásolná az élvonal mérkőzéseinek látogatottságát.
  • A rosszabb gazdasági helyzet miatt egyre több harmadosztályú labdarúgó kénytelen dolgozni a foci mellett, vasárnap esti idegenbeli mérkőzések esetén csak késő éjjel érkeznek haza, és emiatt eleve fáradtan kezdik a hetet munkahelyükön.
  • A „fiatalszabály” miatt minden együttes keretében van legalább négy-öt középiskolás, akiknek a vasárnapi késői hazaérkezések negatívan befolyásolják tanulmányi eredményüket.
  • A korábban felsoroltak miatt a szurkolók számára is problémát okoznak a vasárnapi NB3-as mérkőzések.
  • Amennyiben az egy térségben lévő csapatok eltérő időpontokban játszhatnának, akkor összességében növekedne a nézőszám is, mivel egy szurkoló több meccsre is eljuthatna egy hétvégén.

Kérjük, hogy legyen szíves megfontolni a fentieket! Hajrá magyar foci!

Üdvözlettel: Szécsi József, a http://www.hunfoci.hu weboldal főszerkesztője