Szépe János az ETO első nyári igazolása

Komoly NB1-es múlttal rendelkező középhátvédet igazoltak a győriek az újonc MTK-tól, Szépe János személyében. A 27 éves játékos játszott korábban a ZTE, illetve a Mezőkövesd csapatában is. Az imént említett 3 csapattal összesen 56 bajnoki mérkőzést játszott le az élvonalban. Szépe 2 éves szerződést írt alá az ETO-val.

Videó: ETO FC

A szurkolók már kezdték hiányolni az új érkezőket, hiszen több pletyka is napvilágot látott jövőbeli igazolásokat illetően. Információink szerint, a még MTK-ban futballozó Németh Krisztián is hamarosan Győrbe fog igazolni.

Bár még hivatalosan nem jelentette be a Rába-parti klub, viszont már biztos, hogy a román első osztályból távozó Pap Eduárd Győrben folytatja pályafutását. Korábbi csapata jelentette ezt be hetekkel ezelőtt, de valamiért az ETO oldalán erről még nem olvashattunk.

Interjúk

Szépe János: Az ETO komoly érdeklődést mutatott irántam, felvázolták a terveket, amikkel azonosulni tudtam, emellett egy patinás csapatról beszélünk, így gyorsan megegyeztünk. Szeretném sok játékkal és jó teljesítménnyel segíteni a klubot, hogy együtt elérjük a hosszútávú céljainkat.

Köteles László (sportigazgató):  Jani egy rutinos, mégis fiatalnak mondható védő, aki nagyon sok meccset játszott az NB I-ben, illetve az NB II-ből kétszer is feljutott a csapataival. Az volt a célunk, hogy vele még stabilabbá tegyük a védelmünket, erre pedig ő tökéletesen alkalmas, nagy segítség lesz számunkra. Mindezek mellett olyan játékosról van szó, aki szeret dolgozni, megbízható, abba a koncepcióba tökéletesen beleillik, amit mi szeretnénk képviselni. A fejjátéka kiemelkedő, erős karakterrel rendelkezik, mellette mégis szerény. Maximálisan megfelel azoknak az igényeknek, amikre nekünk szükségünk van.