Falusi Zoltán mondta el véleményét a forduló mérkőzéseivel kapcsolatban: Üdv mindenkinek! Serdülő koromban fociztam egy azóta megszűnt megyei csapatban. Majd a kilencvenes években a helyi kispályás bajnokságban rúgtam a bőrt néhány évig. Meccsekre már több mint negyven éve járok, mindig egy csapatnak szurkoltam. Hobbim a meccsre járás mellett a túrázás.
2023.04.26. (szerda) 11:00 óra
FERENCVÁROSI TC II. – ÚJPEST FC II.
A nagy derby kicsiben. Tabellaszomszédok rangadója. Az iváncsai meccsig tartott ki a zöldek pazar sorozata. Most rápihenhettek erre az összecsapásra. Vesztes ütközetből érkeznek a lilák is. Ők mostanában inkább idegenben gyűjtögetik jobban a pontokat. Így egy érdekes összecsapás várható, a zöldek feledtetnék az iváncsaiak elleni fiaskót, az újpestiek pedig nem engednék maguk elé a ferencvárosiakat. A mérkőzés győztese szerencsés esetben akár a hatodik helyre is feljöhet! Tipp: 2-1
2023.04.26. (szerda) 15:00 óra
BUDAPEST HONVÉD-MFA II. – IVÁNCSA KSE
Nyilván sokan emlékeznek az őszi találkozóra, amelyen a fővárosiak visszajátszókkal erősítve 5-1 arányban győztek Iváncsán. A Fejér megyeiek most visszavágnának az őszi vereségért. Kérdés a Honvéd hogyan áll fel. Érzésem szerint a fiatal kispesti csapat is van olyan erős, hogy méltó ellenfele tudjon lenni a bajnokjelöltnek visszajátszók nélkül is… Az Iváncsa jó sorozatban van, néha már úgy tűnik, hogy semmi sem veszélyezteti bajnoki címét. Persze minden pont jól jöhet még… Tipp: 2-2
2023.04.26. (szerda) 17:00 óra
HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC – ESMTK
A forduló rangadója. Mindkét csapat javított a hétvégén. Igazából egyik gárda pozícióját sem fenyegeti semmi, így akár felszabadultan játszhatnak egy remek rangadót. Persze a csongrádiak még utolérhetik az Iváncsát, de a lépéstartás érdekében most győzniük kell. Az erzsébetiek biztos dobogósoknak tűnnek, de a pozíció még biztonságosabb tartása érdekében nekik is minden pont jól jöhet. Tipp: 3-2
METON-FC DABAS SE – SZEKSZÁRDI UFC
Mivel a Bánk négy büntetőpontot kapott, ez valószínűleg megpecsételte a sorsát, így a Dabas átmenetileg fellélegezhet. De a legrosszabb 17. is kiesik és ebben a harcban a szintén gyengélkedő ceglédieket kellene megelőzniük, valamint erősen figyelni a Nyugati-csoport 17.-jére. Rendkívül gyenge tavaszt produkál a hazai csapat, a mostani összecsapást mindenképp hoznia kellene… Gyengélkedik a Szekszárd is, lassan ugyanott tart ahol az előző években… Valamelyik csapatnak fel kell támadnia, vagy marad a békés döntetlen? Tipp: 1-1
PAKSI FC II. – PTE-PEAC
A középmezőny oszlopos tagjainak rangadója. Nem túl meggyőző az utóbbi hetekben hazai pályán a Paks, hiszen a legutóbbi öt hazai meccséből csak egyet tudott megnyerni. Ugyanakkor a pécsiek utolsó öt idegenbeli mérkőzésükből négyet nyertek és egyszer döntetleneztek. Úgy tűnik a jelenlegi forma alapján a vendégcsapat mindenképp esélyes a pontszerzésre, amely ha nyer akár az ötödik helyre is feljöhet. Persze azért ehhez lesz egy-két szava a paksiaknak is! Tipp: 1-1
MTK BUDAPEST II. – CEGLÉDI VSE
Értékes győzelmet aratott az újpestiek otthonában az MTK, amely így továbbra is a Honvéd MFA-val van nagy harcban a negyedik helyért és matematikailag még akár a harmadik helyre is odaérhet. Nem vár rá túl nehéz feladat, persze az ilyen kötelező győzelmekkel meggyűlhet a baja. Nagyon gyenge formát mutat a Cegléd. Létkérdés lehet számára a pontszerzés, hiszen a legrosszabb 17. hely réme őt is fenyegeti…. Tipp: 3-1
MAJOSI SE – BÁNK-DALNOKI LA
Bár csak a 13. helyen áll a Majos, de az utolsó öt hazai mérkőzésén már nem kapott ki. Ez pedig már sima bennmaradást érhet és ezzel a Majos alighanem el is érte célját. A Bánk e sorok írásakor úgy látjuk négy büntetőpontot is kapott, ez pedig alighanem megpecsételte a sorsát. Gyakorlatilag felszabadultan játszhat már mindkét csapat. A majosiak most is bízhatnak a jó hazai formában, míg a vendégeknek egy dunaújvárosihoz hasonló formát kellene mutatni… Tipp: 3-1
MONOR – SZOLNOKI MÁV FC
Alaposan összeszedte magát mindkét csapat a tavaszi idényre. Jó formában van mindkét alakulat és az utóbbi hetekben veretlen is. Sokat javult a Monor hazai és a Szolnok idegenbeli formája is. Most az a kérdés melyik csapat lendülete tarthat még tovább. Élvezetes jó csata várható, nehéz megjósolni a találkozó végkimenetelét… Tipp: 2-1
Szabadnapos: DUNAÚJVÁROS, KECSKEMÉTI TE II.