

Üdv mindenkinek! Trunkó Kristóf vagyok, 16 éves, és jelenleg a hunfoci egyik szerkesztője. A győri Révai Miklós Gimnáziumban folytatom tanulmányaimat, kedvenc tantárgyam a történelem, ami nálam szorosan összefügg a labdarúgással is. Ezalatt azt értem, hogy gyakran olvasok múltszázadi cikkeket magyar és győri focisikerekről. Amióta az eszemet tudom az ETO-nak szurkolok, első mérkőzésemre 2014 nyarán látogattam ki 7 évesen, ez pedig a Göteborg elleni 3-0-ra elveszített EL-selejtező találkozó volt. Bár szomorú voltam az eredmény miatt, életem egyik legnagyobb élménye volt. A focin kívül, lényegében minden sportág fanatikusa vagyok, a fenti kép például a 2022-es besztercebányai ifjúsági olimpián készült, ahova talán egyedüli magyar szurkolóként utaztam ki. A 2023/24-es szezonban én fogom elmondani a véleményemet az Észak-Nyugati csoport mérkőzéseiről. Annak ellenére, hogy győri vagyok megígérhetem, hogy pártatlanként, és ami még fontosabb reálisan fogok tippelni még az ETO-t érintő mérkőzésekre is.
2024.05.05. (vasárnap) 11:00 óra
PUSKÁS AKADÉMIA FC II. – ETO AKADÉMIA
Mindkét csapat kiütéses győzelemmel hangolt az eheti mérkőzésre, a Felcsút 5-0-ra nyert a Haladás otthonában, míg a győriek 4-0-ra verték a Balatonfüredet hazai pályán. Az már eldőlt, hogy a Puskás Akadémia megőrzi NB3-as tagságát, és sanszos, hogy az ETO-nak is sikerül majd a bennmaradás. Mindkét csapat jó formában van, és nagyjából ugyanott tart mindkét tartalékcsapat, így döntetlent várok a holnapi meccstől. Tippem: 2-2
GYIRMÓT FC GYŐR II. – SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE
A gyirmótiaknak egy 6 meccsen át tartó veretlenségi szériájuk szakadt meg az előző héten, amikor kikaptak a Komárom VSE együttesétől. Mentségükre szóljon, hogy egy nagyon erős ellenféllel álltak szemben. Azonban most sem lesz könnyű feladata a sárga-kékeknek, hiszen egy bennmaradásért küzdő csapatot fogadnak vasárnap. A Haladásnak szinte létkérdés, hogy nyernek-e vagy sem, hiszen 4 meccse maradt a zöld-fehéreknek egy 6 pontos hátrányt ledolgozni, ami nem túl könnyű feladat. A pontszerzés meglesz a Haladásnak, így 1 ponttal távoznak majd Gyirmótról a szombathelyiek. Tippem: 1-1
2024.05.05. (vasárnap) 17:00 óra
III. KER. TVE – BUDAÖRS
Ősszel e két csapat párharca egy nagyon nagy meglepetéseredményt hozott. Az akkor még hibátlan III. Kerületi TVE csapata5-2-re kapott ki Budaörsön, amely mérkőzéssel akkor hullámvölgy vette kezdetét az óbudaiak számára. Mindkét gárda változott azóta, így számomra elképzelhetetlen, hogy hasonló végkimenetelű lesz a holnapi összecsapás, mint az őszi odavágó alkalmával. Hazai győzelem fog születni. Tippem: 3-1
BALATONFÜREDI FC - ZALAEGERSZEGI TE FC II.
Matematikailag még kiszámolható a kék-fehérek bennmaradása a harmadosztályban, valójában erre már szinte semmi esélyük. Bár a Balatonfüred sincs éppen ereje teljében, azt gondolom, hogy otthon tartják a három pontot vasárnap. Tippem: 2-0
BICSKEI TC - KOMÁROM VSE
Izgalmas véghajrá várható a bajnoki címért vívott harcban. A Tatabánya múlt heti vereségével még több alakulat is pályázhat az első helyre, amely együttesek között ott van a Bicske is. Bár a Komárom kiváló formában van, hiszen 10 bajnoki mérkőzés óta veretlen a csapat, azt gondolom, ez a sorozat a holnapi napon megszakad, és a Bicskei TC nyeri a mérkőzést. Tippem: 2-1
DOROGI FC – CAOLA SC SOPRON
A soproniak két elveszített mérkőzéssel a hátuk mögött látogathatnak Dorogra, ahol egy sérülésektől megtizedelt csapat ellen játszanak majd. Annak ellenére, hogy a dorogi csapat nem a legszebb napjait éli, ráadásul sok a hiányzójuk is, otthon tartja a három pontot a hétvégén. Tippem: 2-1
OPUS TIGÁZ TATABÁNYA – KELEN SC
A múlt heti fordulóban vereséget szenvedett a Tatabánya a nagy rivális Veszprém elleni rangadón. Nos ez engem eléggé meglepett, semmi erre utaló jelet nem láthattunk, de hát ilyen a foci. Ezzel a vereséggel azonban még veszélyben lehet a Tatabánya a feljutása, így nagyon fontos minden mérkőzés a Bányásznak. A Kelen győzelemmel hangolt erre a találkozóra, de a Grosics Gyula stadionban még csak egyetlen csapat tudott nyerni, és alighanem ez így is marad már ebben a szezonban. Bányász sikert várok. Tippem: 3-1
CSORNAI SE - VSC 2015 VESZPRÉM
A feljutásért versenyt futó VSC Veszprém csapata, a sereghajtó, már biztos kieső Csorna otthonába látogat. Szerintem zsinórban ötödik vereségét is elszenvedi a Csorna, a vendégek nagyarányú győzelmet aratnak. Tippem: 1-4