NB3 Dél-Nyugati csoport, esélylatolgatás – 2024/2025. 19. forduló


2025.03.09. (vasárnap) 11:00 óra

FERENCVÁROSI TC II. – PMFC

A forduló egyik rangadóján az ötödik helyen álló zöld-fehér fiatalok fogadják a harmadik helyet elfoglaló Pécset. A teljes harmadosztályú mezőnyt figyelembe véve az FTC II. az egyetlen csapat, amely még nem kapott ki az eddigi 18 forduló során. Az is igaz, hogy csak a felét nyerték meg a mérkőzéseiknek, emellett van kilenc döntetlenjük. A vendég pécsiek számára sikeres volt a szezon nyitánya. A Főnix elleni győzelem azonban komoly veszteséget is hozott, hiszen a jó formában lévő támadó, Tóth Zoltán, megsérült. Bár elég bő a PMFC kerete, azért kérdéses, hogy mennyire tudják őt pótolni. Szoros, hajtós mérkőzésre számítok, amelyen bármelyik eredmény előfordulhat, de szerintem a döntetlenek sora fog szaporodni. Tipp: 2-2


PAKSI FC II. – FC DUNAFÖLDVÁR

A paksiak második gárdája vereséggel kezdett, hiszen egy góllal kikapott a mögötte álló Bonyhád együttesétől. A vendég földváriak otthon sokáig egygólos hátrányban voltak a Fradi II. ellen, de végül a 90. percben kapott góllal kétgólos különbséggel maradtak alul. A Paks hazai pályáján jó eséllyel visszatérhet a győztes útra, hiszen otthon egyértelműen jobban szerepelnek. A vendégeknek sok vesztenivalójuk nincsen. Nem túl bátor dolog kijelenti, hogy nincsen arra túl sok esélyük, hogy elkerüljenek a sereghajtó pozícióból. Azt gondolom, hogy nem csak a hazai pálya miatt, hanem az erősebb játékosállomány okán is a házigazda az összecsapás egyértelmű esélyese. Tipp: 3-0


2025.03.09. (vasárnap) 14:00 óra

SZEKSZÁRDI UFC – FC FŐNIX

A tolnai megyeszékhely gárdája bár hamar vezetett az előző fordulóban Kaposváron, végül háromgólos vereséget szenvedett. A Főnix pontosan ugyanígy járt a PMFC otthonában, ahol szintén 4-1 lett a végeredmény a hazaiak javára. A szekszárdiak továbbra is kieső helyen állnak, bár ugyanannyi pontjuk van, mint a tizenharmadik PEAC-nak. Vasárnapi ellenfelük, a székesfehérvári együttes éppen három ponttal előzi meg őket, ami azt jelentheti, hogy a hazaiak győzelme esetén pontban utolérhetik riválisukat. Mindkét csapat formája gyengének mondható, hiszen legutóbbi három meccsükön csupán egy-egy pontot szereztek és nem tudtak nyerni. A döntetlen elsősorban a Főnix számára lenne megfelelő eredmény, de szerintem a Szekszárd mindent meg fog tenni és egy góllal jobbnak fog bizonyulni a két csapat összecsapásán. Tipp: 2-1 


DUNAHARASZTI MTK – BONYHÁD VLC

Az előző fordulóban talán nem is az volt a meglepő, hogy a Dunaharaszti nyerni tudott a Gárdony otthonában, hanem a győzelem aránya. Hat gólt rúgni akkor is nagyszerű teljesítmény, ha ez a tizenötödik, kieső helyen álló csapat ellen történik. A bonyhádiak is számomra kicsit meglepően, de le tudták győzni az általam esélyesebbnek vélt Paks II. együttesét. A hazaiak zsinórban másodszor nyertek, míg a tolnaiak az előző három meccsükön szereztek hét pontot, vagyis veretlenek maradtak. Azonos pontszámmal áll a két gárda a tabellán, a házigazda eggyel többször nyert, így ők állnak előbbre. Döntetlen körüli eredményre számítok, de a hazai pálya előnye miatt inkább a Dunaharaszti győzelmét tartom valószínűnek. Tipp: 1-0



BFC SIÓFOK – GÁRDONY-AGÁRDI GYÓGYFÜRDŐ

A Siófok értékes győzelemmel indította a tavaszi menetelést, hiszen az MTK II. otthonából tudta elhozni a három bajnoki pontot. A vendég gárdonyiak már nem ilyen jó szájízzel érkezhetnek a Balaton partjára, hiszen valószínűleg nem azt tervezték, hogy otthon hat gólt kapnak a Dunaharaszti ellen. Jelentős távolság van a két gárda között a tabellán, ami kilenc helyet és tizenkilenc pontot jelent a vasárnapi házigazda javára. A vendégeknek most már el kellene kezdeniük a pontok gyűjtését, mivel ha a következő néhány fordulóban sem sikerül nekik nyerniük, akkor elég kilátástalan helyzetbe kerülhetnek. Az eddig látottak alapján most azt várom, hogy a Siófok magabiztos győzelmet fog aratni. Tipp: 4-1


MAJOSI SE – MTK BUDAPEST II.

A Majos együttese értékes döntetlennel kezdte a márciust, hiszen az Iváncsa otthonában tudott pontot szerezni. Ettől függetlenül az utóbbi négy meccsükön csupán kettő pontot szereztek. A kék-fehérek második csapata zsinórban a harmadik vereségét szenvedte el, ráadásul előtte is csak két döntetlenje és egy veresége volt. Utoljára tavaly október 20-án tudott nyerni. Bár csak egyetlen hely van a két gárda között, négy pont a majosiak előnye, amit tovább növelhetnek, ha nyernek. Az MTK viszont egy újabb vereséggel már komoly veszélybe is kerülhet, ami a kieső helyeket illeti. Képesnek tartom a hazaiakat a győzelemre, de nem lehet kizárni, hogy most már a vendégek is megrázzák magukat és jobban teljesítenek. Szoros mérkőzést és egygólos hazai győzelmet várok. Tipp: 2-1


PTE-PEAC – IVÁNCSA KSE

A PEAC sokáig tartotta magát Nagykanizsán, de végül nem úszta meg kapott gól nélkül. A jó védekezés mellett ebben óriási szerepe volt a pécsi csapat fiatal kapusának, aki több bravúros védést is bemutatott. Az Iváncsa talán némileg meglepő módon, saját pályáján vesztett pontokat a Majos ellen a 89. percben kapott gólnak köszönhetően. A győzelem elmaradása egyben azt is jelentette, hogy a hátránya 4 pontra nőtt a listavezetőhöz képest és a PMFC pontban utolérte őket. A PEAC szerintem sokat fejlődött a szezon során, a fiatal játékosok egyre több tapasztalatot és rutint szereznek és meccsről meccsre lépnek előre. Az előző forduló eredményeitől függetlenül arra számítok, hogy a vendégek elviszik a három pontot. Tipp: 1-2


KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC – FC NAGYKANIZSA

A forduló másik rangadóján a negyedik fogadja az elsőt. A somogyiak jól indítottak, hiszen a rossz kezdést követően végül magabiztosan verték a Szekszárdot. A Kanizsa a számszerű eredményt nézve szorosabb győzelmen van túl, de azt hozzá kell tenni, hogy főleg a második félidőt végig támadta és rengeteg helyzetet dolgozott ki, amelyek azonban kimaradtak. A Kaposvár az augusztusi mérkőzésen taktikusan játszva, az ellenfél hibáit maximálisan kihasználva tudott nyerni Nagykanizsán. Nyilván a vendégeket most fűti a visszavágás vágya, míg a házigazda meg szeretné mutatni, hogy nem véletlenül áll a dobogótól egy pontra lemaradva a negyedik helyen. A kanizsaiaknak, ha pontot, pontokat szeretnének szerezni, akkor sokkal nagyobb koncentrációra lesz szükségük az ellenfél tizenhatosán belül. Háromesélyesnek gondolom a mérkőzést, amelyen egyik csapatnak sem lenne jó a döntetlen, de én úgy érzem, hogy nem bírnak majd egymással. Tipp: 1-1