NB3 Dél-Keleti csoport, esélylatolgatás – 2024/2025. 19. forduló


2025.03.09. (vasárnap) 11:00 óra

BUDAPEST HONVÉD FC II. – KECSKEMÉTI TE II.

Mindkét csapat vereséggel kezdte az évet, ami inkább a Honvédnak volt kínosabb, de a Kecskemétnek fájóbb…Értékes pontokat hagyott a Pénzügyőrnél a Honvéd tarcsi, amivel ugyan maradt hetedik, de kezd távolodni az élmezőny a kispestiektől, de mintha ők kitűnően ellenének a középmezőnyben is… A kecskemétiek hazai pályán nem bírtak a listavezetővel, ezzel pedig alaposan bebetonozták magukat a kieső zónának majdnem a legmélyére. Van-e még kiút a számukra és utolérhetik-e az egyre jobban távolodó mezőnyt? Ehhez ponttal kéne hazatérni a a Honvéd otthonából. Akármi is lesz az eredmény a Honvéd persze marad hetedik… Tipp: 2-1


2025.03.09. (vasárnap) 14:00 óra

CSEPEL SC – TISZAKÉCSKEI LC

Nem tudott pontosan hazatérni Szolnokról a csepeli alakulat. Talán ez még beleférhet a beleférhet kategóriába…. de az előkelőnek számító nyolcadik helyre lassan bejelentkeznek a riválisok is. Nagyon jönni látszik a Tiszaföldvár és a Hódmezővásárhely a csepeliek nyakára, így aztán el kéne a pontszerzés a négy forduló óta nyeretlen piros-kékeknek. Nem nyert könnyen a Tiszakécske Dabason és most úgy tűnik a dabasinál nehezebb feladat vár rájuk. Számukra minden elvesztett pont sokba kerülhet, hiszen óriási harcban vannak a bajnoki címért. Ősszel simán nyerte az összecsapást a Tiszakécske, most ilyen könnyű dolguk nem lesz, bár kétségtelenül ők az esélyesebbek. Tipp: 1-1


SZEGEDI VSE-G-FALC KFT. – METON-FC DABAS SE

Ismét egy olyan összecsapás ahol mindkét gárda vereséggel kezdte az évet. Bár helytállt Monoron a Szeged, de pontot nem sikerült hozni. A Dabas sem vallott szégyent a bajnokesélyes Tiszakécske ellen, de ez is kevés volt a pontszerzéshez. Alaposan le van immár szakadva a mezőnytől a dabasi alakulat. Bravúr lenne ha Szegeden tudnának valamit alkotni, de persze nincs lehetetlen. A Szeged tűnik esélyesebbnek, bár benne lehet a pakliban, hogy a megerősített Dabas most is helytáll majd. Kérdés mire lesz ez elég? Tipp: 2-1


BKV ELŐRE – MONOR SE

Bíztak a közlekedésiek egy tiszaföldvári pontszerzésben az előző fordulóban, de ez most nem jött össze. Ezzel pedig a 12. helyre estek vissza a kék-sárgák. A Monor bár nem nyert könnyen a Szeged ellen, de őrzi jó formáját és vendégként még bizony veretlen! Ötvenszázalékos hazai pályán a BKV Előre, de az immár az élmezőnyhöz tartozó Monor ellen úgy érzem bravúr kell a győzelemhez. Tipp: 2-3



GYULAI TERMÁL FC – TISZAFÖLDVÁR SE

Újonc rangadó, ahol mindkét csapat győztes ütközetből érkezik. Kellemes meglepetés az újoncok szereplése, főleg a hazaiak lehetnek nagyon elégedettek. Nagyszerű sorozatban van a Gyula. Nyolc forduló óta veretlen, jelenleg a legtöbb gólt szerezte a mezőnyben (az ESMTK-val karöltve) és a legkevesebbet kapta és nem mellesleg vezeti a tabellát! A Tiszaföldvár bár jól szerepel, de minden megszerzett pont jól jöhet számukra mert a kieső zóna azért még látótávolságban van. Persze nem ők most a mérkőzés esélyesei, de nekik talán nem is ezt a meccset kell megnyerni… Ősszel 2-2 lett ez a párharc, most a hazaiak az esélyesebbek. Tipp: 2-0


MARTFŰI LSE – PÉNZÜGYŐR SE

Mélyrepülésben a Martfű amely ha az utóbbi fordulókat nézzük, jelenleg a mezőny leggyengébb formáját mutatja. A korábbi jó szereplésnek köszönheti, hogy még így is a kilencedik helyen áll. Feltámad-e poraiból a Pénzügyőr? Most kiderülhet, hogy csak pillanatnyi fellángolás volt-e az előző heti győzelem, vagy állandósulhat egy jobb forma a folytatásra. A Martfűnek lassan össze kell szednie magát ha nem akar lemondani a kilencedik helyről, a Pénzügyőr meg szerencsés esetben tapadhat a mezőnyre. Tipp: 1-1


ESMTK – HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC

Sok nagy csatát megélt ez a két gárda az előző évekbeli randevúin. A kínos szolnoki vereség után szép győzelmet aratott a Liza a Vasas tarcsi otthonában, ezzel pedig továbbra is harcban lehet akár a bajnoki címért is. Hazai pályán még veretlen, ez pedig magasan őket teszi az összecsapás esélyesévé. Egyre jobban magára talál a Vásárhely és araszolgat felfelé a tabellán. Most egy igazi erőfelmérő várhat rá a kitűnő erzsébetiek otthonában, persze minden lehet a labda is gömbölyű még mindig, de úgy érzem itt most bravúr kell a pontszerzéshez. Tipp: 3-1


SZOLNOKI MÁV FC – VASAS FC II.

Hármas győzelmi sorozatban van a hazai gárda amely így várhatja a piros-kékeket. Van javítani való a pozíciót tekintve még Szolnokon, de ha jól emlékszem ők tavaly is tavasszal voltak jobbak. A Vasas rangadót vesztett legutóbb, de érdemes megfigyelni, hogy augusztus vége óta csak a három dobogós tudta legyőzni! Kérdés,hogy megőrzi-e az utóbbi fordulók jó sorozatát a Szolnok, vagy ők sem bírnak azzal a Vasassal amellyel csak a dobogósok bírnak el az utóbbi hónapokban? Tipp: 2-2