
Falusi Zoltán mondta el véleményét a forduló mérkőzéseivel kapcsolatban: Üdv mindenkinek! Serdülő koromban fociztam egy azóta megszűnt megyei csapatban. Majd a kilencvenes években a helyi kispályás bajnokságban rúgtam a bőrt néhány évig. Meccsekre már több mint negyven éve járok, mindig egy csapatnak szurkoltam. Hobbim a meccsre járás mellett a túrázás.

2026.09.26. (szombat) 11:00 óra
GYULAI TERMÁL FC – KISPEST-HONVÉD FC II.
Továbbra is megállíthatatlanul robog a gyulai alakulat. Most éppen Szegedről tértek haza magabiztos győzelemmel. Minden mutatóban felülmúlják ellenfeleiket úgy, hogy a szezon lassan közeledik az egyharmadához. Javuló formát mutat a kispesti gárda. A vártnál magabiztosabban verték az újpesti fiatalokat. Ugyanakkor idegenben nemhogy babér, de eddig még egy árva pontocska sem termett. Óriási bravúr lenne a hazai pályán még gólt sem kapó gyulaiak elleni pontszerzés…
Tipp: 3-1
ÚJPEST FC II. – SZOLNOKI MÁV FC
Meglepően sima vereséget szenvedett az eddig jól szereplő újpesti csapat Kispesten. Ezzel pedig meglépett a mezőny elől a gyulai és az óbudai gárda, míg így a lilák lépéshátrányba kerültek. Hazai pályán még veretlen az újpesti tarcsi, most akár a Szolnok megtörheti ezt a sorozatot. Az újonc derekasan küzd, és azzal, hogy a középmezőny elején áll, elégedettek lehetnek a szolnoki szurkolók. Idegenben sem esélytelenek, eddig mindössze egyszer kellett vesztesen elhagyniuk a játékteret. Ha nem az akkori szegedi formát mentik át, bőven benne lehet a meccsben a pontszerzés is.
Tipp: 2-2
VASAS FC II. – HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC
Meglepő, de annál szebb győzelmet aratott a Vasas-tarcsi az eddig jól szereplő Csepel ellen. Ám ezzel is még mindig „csak” a középmezőnyben tanyáznak. A mostani mérkőzésben is benne van a győzelem lehetősége, ezzel pedig tovább zárkózhatnának a mezőny első felére. A Vásárhely nem tudott pontot hozni Békéscsabáról, és az évad első harmada nem éppen róluk szól. A jelenlegi forma alapján az angyalföldiek a mérkőzés esélyesei.
Tipp: 3-0
2026.09.26. (szombat) 15:00 óra
SÁNDORFALVI SKE – MONOR SE
Hatpontos kiesési rangadót bukott a Sándorfalva a BKV ellen, ezzel pedig alaposan nehéz helyzetbe sodorta magát. Félő, hogy a Monor a BKV-nál is nehezebb ellenfél lesz. Az utóbbi heteket nézve a sándorfalviak rendelkeznek a mezőny leggyengébb mutatóival, és jelenleg már hatos vereségi szériát futnak. Így aligha lehet bent maradni… A Monor viszont hatos veretlenségi szériában van, gólzáporos meccsen hoztak pontot Szolnokról. Ám még mindig csak a mezőny közepén állnak. A mostani meccsnek ők az esélyesei, feljebb lehet zárkózni!
Tipp: 1-3
2026.09.26. (szombat) 16:00 óra
III. KER. TVE – SZEGEDI VSE
Értékes pontot hozott Dabasról a Kerület, és immár egyedüliként ők tudják tartani a lépést a listavezető Gyulával. A mostani találkozónak is toronymagas esélyese. Hazai pályán négy meccsből négyet nyertek, és gólt még nem kaptak, igaz, keveset is szereztek. Most ezen lehet javítani a gyengélkedő Szeged ellen. A Szeged nem tudta megnehezíteni a listavezető dolgát, és ezzel leszorult az utolsó helyre. Bántóan sok gólt kapnak, hiszen az elmúlt öt fordulóban 26-ot szedtek össze… A Kerület akár gólarányt javíthat, míg a Tisza-partiaknak valahogy lassan össze kell magukat szedni, mert így ők lehetnek a kiesés első számú esélyesei.
Tipp: 4-0
CSEPEL SC – SZEGED-CSANÁD GROSICS AK. II.
Nem várt, meglepő, alapos pofonba szaladt bele a Csepel Angyalföldön… Az eddig jól záró védelem most kapitulált. A kérdés az, hogy a nagyarányú vereség mennyire törheti meg a Csepel eddigi lendületét. Megtöri-e egyáltalán? Nem ígérkezik könnyűnek ez a találkozó sem, mert a szegedi akadémisták is kitűnően szerepelnek, és ott vannak az élbolyban. Pontot tudtak szerezni az ESMTK ellen is. Ami a csepeliek mellett szólhat, az, hogy a Szeged már négyes nyeretlenségi sorozatban van, és a szigetországiak hazai pályán még veretlenek. Ettől függetlenül úgy érzem, a mérkőzés most háromesélyes.
Tipp: 1-1
2026.09.27. (vasárnap) 16:00 óra
ESMTK – METON-FC DABAS SE
Fontos ponttal tért haza a szegedi rangadóról a pesterzsébeti alakulat. Ezzel pedig feljött a dobogó alsó fokára, és próbálja tartani a tempót a megszökött élbollyal. Most egy nyerhetőnek tűnő összecsapás következik a piros-fehérek rangadóján. A Dabas nincs jó passzban, igaz, az élmezőny csapataival meccselt az elmúlt fordulókban, de ezeken nem sok babér termett. Most is hasonló a szitu, az élmezőny egyik csapatához látogatnak, kell némi bravúr a pontszerzéshez…
Tipp: 2-1
BKV ELŐRE – BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE
Az Előrék rangadójára úgy érkeznek a csapatok, hogy mindkettő hosszú-hosszú idő után tudott nyerni. A közlekedésiek hatpontos kiesési rangadót nyertek a sándorfalviak ellen, és akár most tovább lehet szőni a felzárkózási reményeket. Ám nem ígérkezik könnyűnek a Békéscsaba vendégjátéka. A csabai vezetés a héten a szurkolók türelmét kérte, mondván, a keret a rajt előtt egy héttel állt össze. Talán lassan meglesz a látszata a csabai munkának is, hiszen sikerült megszerezni az első győzelmet. Ez persze csak akkor érhet valamit, ha a fővárosból is pontosan térnek haza.
Tipp: 1-2

Szólj hozzá elsőként!