NB3 Dél-Keleti csoport, esélylatolgatás – 2025/2026. 10. forduló


A kilencedik forduló nem a legjobb tippeléseinkkel vonul be a történelembe… Sikerült ugyan telibetalálni a BKV meccsét és kishíján a III. kerületét, valamint sikerült eltalálni a győztest a Dunaharaszti találkozóján is, de ez minden. A forduló érdekessége volt, hogy a rangadót az ESMTK nyerte ami jót tehet a bajnokságnak. A pesterzsébetiek győzelmét viszont nem tudta kihasználni az a Monor amely ha legyőzte volna a Vasas II.-t már az élen lehetne… Kínosnak tűnhet a Hódmezővásárhely újabb hazai botlása és egyre inkább zuhan a szakadék felé a Martfű és a Tiszaföldvár. A tizedik fordulóban nem lesznek nagy rangadók, de több érdekes párharc színesítheti a palettát. Folytathatja menetelését az ESMTK amely most a Honvéd MFA utánpótlás központban lép pályára. Nem vár egyszerű feladat a Gyulára és a Monorra sem ebben a fordulóban. Az élbolyban ragadhat a Dabas ha sikerrel tud hazatérni Szegedről. Ismét döntetlen esélyes a BKV meccse, a hazaiak tűnnek esélyesebbnek Angyalföldön. Kemény menet lehet a III. kerületnek a szegedi kiruccanás. Reménytelen helyzetbe kerülhet a Martfű-Tiszaföldvár meccs vesztese?


2025.10.05. (vasárnap) 11:00 óra

BUDAPEST HONVÉD FC II. – ESMTK

Sikerült a Honvédnak pontot szerezni a közlekedésiek otthonában, de ezzel még messze nincsenek kinn a vízből. Hatalmas bravúr lenne most a mezőny legjobb formáját mutató ESMTK ellen pontot szerezni. Az eddigi öt hazai meccsen szerzett négy pont sem a kispetieket teszi a mérkőzés esélyesévé. Önbizalommal telve, sikeres rangadót követően óriási győzelmi sorozattal maga mögött érkezik Kispestre az ESMTK, amely a mérkőzés egyértelmű esélyese. Na ilyenkor szoktak váratlan dolgok történni… Meglátjuk most fog-e. Tipp: 0-2


VASAS FC II. – CSEPEL SC

Értékes pontot hozott Monorról a Vasas tarcsi és ezzel immár négyes veretlenségi szériában van az angyalföldi piros-kék csapat. A hazaiak esélyeit növelheti, hogy hazai környezetben még veretlenek. A Csepel hozta a kötelezőt az újonc ellen. Idegenben kicsit rapszodikus, nehéz lesz, de nem lehetetlen az angyalföldi pontszerzés. Tipp: 1-0


SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA II. – METON-FC DABAS SE A lelkes újonc most két vereségbe szaladt bele és könnyű dolga most sem lesz. Talán a III. ker. elleni formát kéne elővenni, amely azért nem lehetetlen feladat. A Dabas viszont két győzelem után érkezik Szegedre és egy újabb sikerrel megerősítheti pozícióját az élmezőnyben. Érdekes összecsapásra van kilátás, egy kicsivel esélyesebbnek vélem a vendégeket. Tipp: 0-1


2025.10.05. (vasárnap) 13:00 óra

BKV ELŐRE – BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE II.

Alsóházi derbi. Nem a legjobb formában vannak a csapatok, de még nincs vészhelyzet. Mindkét gárda menekülőre fogná a dolgot hiszen azért jobb minél távolabb lenni az alsóházi zónától. A közlekedésiek komoly pontokat buktak hazai pályán a Honvéd és a Szegedi VSE ellen, amelyek hiányozhatnak még. Ezt a sorozatot kellene most megszakítani és megkezdeni a felzárkózást. Próbál derekasan küzdeni az újonc lila-fehér alakulat, váltakozó sikerrel. Mellettük az szólhat, hogy eddig három győzelmükből kettőt vendégként szereztek. Tipp: 1-1



GYULAI TERMÁL FC – HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC

Elvesztette ugyan a rangadót a Gyula, de még semmi sincs veszve, főleg úgy, hogy még így is maradtak az első helyen. Hazai pályán még százszázalékos a listavezető és az eddigi 23 hazai gól tekintélyt parancsoló. Meglepő vereséget szenvedett a csongrádi rangadón a vásárhelyi gárda. Nehéz lesz most javítani az éllovas otthonában. Nem lehetetlen, de bravúr számba menne most egy pontszerzés. Tipp: 2-1


SZEGEDI VSE – III. KER. TVE

Bravúros hódmezővásárhelyi pontszerzéssel hangolódhat a következő fordulóra a szegedi alakulat. Most hazai mérkőzésük lesz és az ő esetükben gyengébb a hazai statisztika mint mikor vendégként lépnek pályára. Javuló formát mutat a III. kerület is. Ám nem szabad elfelejteni, hogy éppen a másik szegedi csapat otthonában szenvedtek pár hete meglepő vereséget. Annál most több kell ha pontot akarnak szerezni, de a szegedieknek sem árt átmenteni a vásárhelyi formát! Tipp: 2-2


MARTFŰI LSE – TISZAFÖLDVÁR SE

Kiesési hatpontos rangadó. Talán a vendégeknek van több vesztenivalója, hiszen egy vereséggel már nagyon leszakadhatnak a mezőnytől. Mindkét gárda nagyon rossz formában van. A Martfű már hatos vereségi szériát produkál, de nem sokkal jobb a földváriak statisztikája sem és hát három ponttal kevesebbjük is van. Mindkét gárdának égetően szükségük lenne újabb pontokra, hogy ez most melyiknek sikerül az megjósolhatatlan… Tipp: 2-1


DUNAHARASZTI MTK – MONOR SE

Javuló formában a hazai csapat amelyre most igen komoly feladat vár. A Monor óriási lehetőséget szalasztott el a Vasas II. elleni döntetlennel. Ha nyertek volna éllovasként érkezhettek volna Dunaharasztiba. Nem vár rájuk könnyű mérkőzés a Duna parti városban és ideje immár hátra is figyelni mert nyakukon a rivális ESMTK. Ez az összecsapás háromesélyes. Mindkét gárdában érzek annyit, hogy akár győztesként lehozza a mérkőzést, de a vereség is benne van mindkét oldalon. Marad a döntetlen? Tipp: 2-2


Be the first to comment

Leave a Reply