HIVATALOS: Sánta Tibor veszi át a Mátészalka irányítását

A labdarúgó NB3 Észak-Keleti csoportjában szereplő Mátészalkai MTK a hivatalos oldalán jelentette be, hogy a távozó Sándor Tamás helyét Sánta Tibor veszi át. A 33 esztendős szakember szinte azonnal belevetette magát a munkába, aki igyekszik minél hamarabb megismerkedni a keret tagjaival.

fotó: Mátészalkai MTK

Sánta Tibor ezer szállal kötődik a Nyíregyháza Spartacus FC-hez, hiszen játékosként és a női szakág vezetőjeként is maradandó nyomot hagyott a klub történetében, mellette a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei I. osztályban szereplő Kemecse SE csapatában futballozott, majd később vezetőedzőként dolgozott a klubnál, de játékosként megfordult korábban Cigándon és Salgótarjánban is. Idén nyáron intett búcsút a Szparinak és a Kemecsének, végül Nyírbátorba tette át a székhelyét, ahol az ottani szakmai stábnak a tagja, ám továbbra sem szeretne elszakadni a bátoriaktól, így egyszerre két csapatnál fog dolgozni az elkövetkezendő időszakban. A 33 esztendős szakember UEFA A és UEFA Goalkeeper B végzettséggel is rendelkezik.

„Örültem a felkérésnek, azt hiszem, nem sokaknak adatik meg ilyen lehetőség viszonylag fiatalon. Pár napot persze gondolkoznom kellett a folytatáson és meg kellett néznem, hogy miként lehet összeegyeztetni a jelenlegi nyírbátori főállásommal, amit semmiképpen sem szeretnék abbahagyni. Nagyon köszönöm a Nyírbátornak, hogy igazi partnerként álltak mellém és támogattak a pozitív döntésben. Persze nagy kihívást jelent ez a megtisztelő felkérés a családom életében is, de a párom mindenben támogat és itt szeretném ezt neki nagyon megköszönni! Mátészalka egy nagy múltú klub kiváló játékosokkal, akik nagy részét személyesen is ismerem. Izgatottam várom a közös munkát és bízom abban, hogy együtt sikeresek leszünk!”nyilatkozta a Szabolcs Foci Hírek nevű portálnak Sánta Tibor.

A Mátészalka tíz forduló elteltével a 15. helyen áll az NB3 Észak-Keleti csoportjában, mindössze hét pontot szerezve a harmincból. A következő fordulóban az 5. helyezett Eger SE vendégei lesznek Sánta Tibor tanítványai.