Hatot gurított a Bicske a MOL Magyar Kupában. TARR Andráshida SC – Bicskei TC 2-6 (1-2)

img_20220806_164742.jpg

Megsüvegelendő a Bicske Tigers szurkolói csoport szombati teljesítménye, hiszen oda-vissza nem kevesebb, mint 480 km-t utaztak azért, hogy a helyszínen támogassák a sikerélményre és továbbjutásra vágyó Bicskei TC labdarúgó csapatát a MOL Magyar Kupa országos főtáblájának 1. fordulójában. Idén az első két fordulóban NB I-es és NB II-es „nagyhalak” nem kerülhettek utunkba, hanem földrajzi alapon sorolta a csapatokat csoportokba a szövetség. Ahhoz, hogy a 2020-as emlékezetes Fradi-vendégségnek egyáltalán a lehetősége meglegyen, még ebben a hónapban újabb akadályt venni kell. A papírforma mindenképp vendéggyőzelmet ígért az NB III-ból májusban kiesett zalaegerszeg-melléki együttes otthonában, a tavalyi szezonban 2-0-ra sikerült diadalmaskodni és elvileg erősebb nem lett a megyei I. osztályban vitézkedő házigazda. A sokkoló bajnoki rajt (4-1-ről döntetlen a Mór ellen), majd a szerdai győri vereség után a legfontosabb az volt, hogy sikerélményhez jusson Csordás Csaba alakulata a jövő vasárnapi székesfehérvári bajnoki (11.00 MOL Fehérvár FC II) előtt. Folytatáshoz kattints! 

A BTC némiképp frissítve, az Illés – Varga, Lakatos, Bozsoki, Száhl – Hirman, Bori, Kovács – Sóron, Németh, Molnár összetételben futott ki a gyepre. A délutánra érkezett enyhe hidegfront okán végig viharos szélben zajlott a mérkőzés, amelyen gyorsan megszerezte a vezetést a vendégcsapat. A 3. percben Bozsoki átadása után Németh remekül kényszerítőzött Kováccsal, a visszakapott labdát pedig 7 méterről higgadtan emelte a kapu bal oldalába (0-1). Örülni sem volt idő, mert egy percen belül egyenlített az Andráshida, egy eladott labda után Nagy-Palócz lépett ki egyedül középen és 13 méterről laposan a kapu közepébe gurított (1-1). A 18. percben Kovács ugrott ki a jobb szélen, éles szögből leadott közeli lövése a bal kapufáról éppen a visszafutó Ábrahámra, onnan pedig a kapuba pattant, öngól (1-2). A 29. percben a Bori buktatása miatt megítélt szabadrúgást Németh lőtte jócskán fölé, három perccel később Száhl lapos beadását Sóron perdítette 2 m-ről a jobb kapufa mellé. A 34. percben Németh átadása után Molnár adott be jól, Kovács lekezelte a labdát, de ajtó-ablak helyzetben 8 méterről a jobb kapufa mellé lőtt. A 37. percben Bozsoki 32 m-ről próbálkozott, az eredmény fölé-mellé. A 41. percben Sóron jobb oldali beadására az ötösön pontatlanul ugrott fel Száhl, így kimaradt az ígéretes helyzet. A nem működő eredményjelzőn csak elképzelni tudtuk a félidei egygólos vendégvezetést, amely mindenképpen megérdemeltnek tűnt a játék képe alapján.

A szönetben négyet is cserélt Csordás Csaba, Varga, Száhl, Hirman és Bori helyére Dencinger, Lencsés, Kincses és Pekowski érkezett. Az 52. percben a nemrég beállt Czafit egy előre ívelt szabadrúgást kanalazott a tizenhatosról fölé. Még ugyanebben a percben óriási tűzijátékot csapott a hazai kapu előtt a BTC, végül Sóron elhúzta a labdát védője mellett és 14 méterről laposan a jobb alsó sarokba lőtt (1-3). Az 55. percben a fiatal Savanya is beszállt Molnár helyén. A 60. percben Sóron lekészítését Németh 17 méterről durrantotta a bal felső sarok mellé. Egy perccel később a remekül futballozó Sóron ugrott ki középen Dencinger fejesével és szinte lekopírozva az első hazai gólt, középről 14 méterről a kapuba gurított (1-4). A 67. percben folytatódott a gólfesztivál, egy kezdőkörből előre ívelt szabadrúgást Fülöp kezelt le jól, védője lemaradt, így 6 méterről a kapu jobb oldalába helyezett (2-4). A 70. percben egy hosszú keresztlabdával Lencsés lépett ki, hat méterről mellé lőtt, de közben buktatták, Nyekita Benjamin játékvezető pedig habozás nélkül a tizenegyes pontra mutatott. A megítélt büntetőt Sóron higgadtan lőtte a jobb alsó sarokba (2-5).

A 73. percben Németh sistergős, 30 méteres löketét ütötte ki Paksy, a kipattanóra Sóron mozdult, de lesről. A 75. percben Pekowski beívelése után a kipattanót Savanya „törte el” a tizenhatoson, majd hét perccel később ugyanő lőtt 22-ről a hazai kapus kezébe. A 88. percben Dencinger ugratta ki Sóront, akinek közeli lövését szögletre mentette Paksy, majd a szöglet tréfálta meg kis híján az erős szélben a hálóőrt, de hárított a hazai védelem. A 90. percben Sóron beívelését az előrehúzódó Lakatos fejelte 4 méterről fölé. A 93. percben óriási bicskei tiki-taka végén Németh egy csel után közelről talált a hálóba (2-6), így ahogy góllal kezdte, azzal is zárta a találkozót a fiatal támadó. Ilyen arányban is megérdemelten nyert a Bicske, egy percig sem forgott kockán a továbbjutás. A 2. fordulóra nemsokára sorsolnak, hiszen még augusztusban le is kell játszani a párharcokat. Bajnoki folytatás augusztus 14-én vasárnap 11.00 órától a MOL Fehérvár FC II otthonában, majd 17-én szerdán 18.00 órára a Komárom VSE érkezik Bicskére. (tudósított és fotó: Komjáthy Péter)

Forrás: https://2060.blog.hu/