Nyíregyháza Spartacus II – DEAC 1-2 (1-1)
Nyíregyháza: Molnár, Selmeci, Kovalecz, Forgó, Csörnyei (Nagy K.), Korodi, Bertók, Harmat(Konzili), Czimer-Nyitrai, Czimer, Marong (Bocskai)
Vezetőedző: Török László
DEAC: Tóth, Herczku, Onyebuchi (Tóth), Sándor (Sinyi), Papp(Tomola), Vincze, Soltész, Lakatos, Ujvárosi(Jankelic), Kun, Török(Szabó)
Vezetőedző: Urbin Péter
Török László (a Nyíregyháza II. vezetőedzője): A vereség ellenére gratulálnom kell a csapatnak, mert bár harminc percet emberhátrányban játszottunk, volt tartása az együttesnek, és még a találkozó végén tíz emberrel is volt helyzetünk az éllovas ellen. Ma újabb három fiatal labdarúgónk mutatkozhatott be az NB-III-ban.
Urbin Péter (a DEAC vezetőedzője): Örülök a győzelemnek, kissé nehezen lendültünk bele, mert ez volt az első tétre menő találkozónk. A második félidőben már több lehetőségünk volt, az első játékrészben kicsit szoknunk kellett a körülményeket. Tudom, hogy ettől még fogunk jobban is játszani, ezért is értékes ez a ma megszerzett három pont.
Videó: https://www.youtube.com/@deactv6072
Forrás: https://deac.hu/, https://nyiregyhazaspartacus.hu/