Nem bírt egymással a Zalaegerszeg és a Nyíregyháza – Zalaegerszegi TE – Nyíregyháza Spartacus FC 0-0

Zalaegerszeg – Nyíregyháza kiesési rangadóval kezdődött meg múlthét szombat kora délután a labdarúgó OTP Bank Liga NB1 22. fordulója. Mindkét gárda sikeres tudott lenni hétközben a MOL Magyar Kupában, előbbi az NB3-as Karcagot búcsúztatta, méghozzá nagy nehézségek árán, míg utóbbi az NB1-ben listavezető Puskás Akadémiát múlta felül bravúrosan a sorozat nyolcaddöntőjében.

fotó: Nemzeti Sport

Nem indult jól a mérkőzés a kék mezben pályára lépő zalaiaknak, hiszen az 5. percben Medgyes Sinan szerencsétlenül ért földet egy felugrás után, ennek következtében le kellett őt cserélni, Nyíri Vince lépett pályára a helyére.

Az első komolyabb helyzetre egészen a 27. percig kellett várni, ekkor Szendrei Norbert ugratta ki a bal szélen elfutó Bakti Balázst, aki élesen a kapu elé lőtt, de Almási László és Dénes Vilmos is lemaradt a labdáról. Egy perccel később a narancs mezes nyírségiek előtt adódott egy nagy lehetőség, Keita remek mélységi ívelése után Navratil elé került a labda, aki egy csel után lőtt, de Gundel-Takács Bence szögletre ütötte a próbálkozást.

A 33. percben Szendrei lőtte keresztbe a labdát, majd Almási lőtt kapura, de a bevetődö Nagy Barnabás blokkolni tudott az utolsó pillanatban. Nyolc perccel később Kovácsréti Márk szögletét követően Keresztes Krisztián csúsztatta tovább a labdát Correának, aki 6-7 méterről a felsőlécre fejelt.

Az első félidő utolsó pillanataiban még jött egy hazai lehetőség, Bakti beadása után Mim Gergely csúsztatott egy nyíregyházi védő szorításában, de a kísérlet nem okozott nagy gondot Tóth Balázsnak, így gól nélküli döntetlennel ért véget az első játékrész.

fotó: Nyíregyháza Spartacus FC

A fordulást követően Kovácsréti szabadrúgása után Correa 10 méterről próbálkozott, de Gundel-Takács biztos kézzel védett, majd a túloldalon Almási egy balról érkező labdát követően 7 méterről kapura lőtt, ám a támadó próbálkozása a kapu fölé szállt.

A folytatásban is adódtak helyzetek a felek előtt, előbb Eppel Márton kísérletét hárította biztos kézzel Gundel-Takács, míg a másik kapunál Croizet ívelt középre egy labdát, amelyet követően Dénes Vilmos fejelt, de csak a jobb kapufát találta telibe.

A hajrában mindkét csapat próbálta a maga javára billenteni a mérkőzést, az utolsó percekben inkább a ZTE volt akcióban, azonban találat egyik oldalon sem született, így 0-0-val ért véget a Zalaegerszeg – Nyíregyháza kiesési rangadó.


OTP Bank Liga NB1, 22. forduló

Zalaegerszegi TE – Nyíregyháza Spartacus FC 0-0

Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 2358 néző

Vezette: Erdős József (Szalai Dániel, Aradi József)

Zalaegerszeg: Gundel-Takács – Szendrei, Csóka, Evangelou, Medgyes (Nyíri, 9.) – Bakti, Kiss B. (Sajbán M., 69.), Sankovic – Mim, Almási (Croizet, 69.), Dénes V.

Vezetőedző: Márton Gábor

Nyíregyháza: Tóth B. – Correa, Alaxai, Keresztes K. – Navratil, Keita, Kovács M. (Kvekveskiri, 78.), Nagy B. (Benczenleitner, 66.) – Kovácsréti, Eppel (Marong, 78.), Medved (Babic, 46.)

Vezetőedző: Tímár Krisztián


Ennek az eredménynek talán a nyírségiek örülhetnek jobban, bár egyik csapat sem tudott előrébb lépni a táblázaton, a Zalaegerszeg maradt 24 ponttal a 9. helyen, míg a Nyíregyháza maradt a 10. helyen, szintén 24 ponttal. A következő fordulóban a Zalaegerszeg ismét hazai pályán lép pályára, ezúttal majd az MTK-t látják vendégül, míg a Nyíregyháza szintén hazai környezetben fogadja majd az ETO FC Győrt.