Felkészülési mérkőzés: MTK Budapest II – Putnok FC 3–1 (2–0)

MTK Budapest II – Putnok FC 3–1 (2–0)

MTK Budapest: Balázs – Laveczky, Farkas, Freyer, Csányi – Lépő, Nógrádi – László Krisztián, Jádi, Csucsánszky – Molnár

Cserék: Szolár – Zubor, Csóka, Ebot, Csikós, Kákonyi, Onder, Urbán

Vezetőedző: Horváth Ádám

Gólszerzők: László (31.), Molnár (44.), Ebot (78.) illetve Kercsó (52.)
Sárga lap: Kercsó (84.)

A bajnoki rajt előtt utolsó felkészülési mérkőzését játszotta az NB III-as MTK Budapest II együttese, amely az előző idény Észak-Keleti csoportjában bronzérmes Putnok FC-t fogadta. A találkozót háromszor harminc perces játékidőben rendezték.

Az összecsapás első komolyabb lehetősége a hazaiak előtt adódott: Csucsánszky távoli szabadrúgását Németh hárította szögletre a 4. percben. A folytatásban az MTK birtokolta többet a labdát, míg a vendégek elsősorban távoli lövésekkel próbálkoztak.

A mérkőzés 31. percében az MTK szerezte meg a vezetést: Csucsánszky labdaszerzése után László Krisztián került ziccerbe, és higgadt mozdulattal a bal alsó sarokba passzolt (1–0). A második hazai találat a 44. percben született: egy szöglet utáni lecsorgó labdát Molnár lőtt kapásból a bal felsőbe (2–0).

A második harmad elején, az 52. percben a Putnok FC szépíteni tudott. Mihály beadását követően Kercsó lőtt pontosan a jobb alsóba (2–1). Ezt követően a vendégek lendületbe jöttek, Zvara, Hornyák és Menyhárt révén több veszélyes lehetőséget alakítottak ki, ám a hazai kapusok – Balázs, később pedig Szolár – jól állták a próbát.

A harmadik játékrészben előbb Szolár védte Tagai életerős próbálkozását, majd a 78. percben Onder passzából Ebot növelte a különbséget, ezzel eldöntve a találkozót (3–1). A hajrában a Putnoknak még akadt helyzete, de Szolár és a hazai védelem ismét jól zárt.

Edzői értékelés
A találkozót követően Horváth Ádám, az MTK Budapest II vezetőedzője úgy értékelt, hogy bár a játék időnként akadozott, a csapat hozzáállása és küzdeni tudása biztató a bajnoki rajt előtt. Véleménye szerint a Putnok jó fizikumú és szervezett együttes benyomását keltette, amely komoly erőt képvisel az NB III-ban.

Forrás/fotó https://www.mtkbudapest.hu/