dr. Gottdiener Lajos: A Jászberény mindenképpen be fogja fejezni a bajnokságot

dr. Gottdiener Lajost kérdezte meg a klub honlapja, amiatt mert a téli szünetben hét játékos és a vezetőedző is távozott a rossz gazdasági helyzet miatt.

dr. Gottdiener Lajos: Tavasszal a túlélésért játszunk, de azt ígérhetem, hogy mindenképpen be fogjuk fejezni a harmadosztályú bajnokságot. Anyagi helyzetünk nem teszi lehetővé, hogy “idegenből”, nagy pénzért igazoljunk játékosokat, fizessük az útiköltségüket. Ezért is voltunk kénytelenek megválni az elmúlt napokban távozóktól. A gárda berényi magja ugyanakkor megmarad (Menczeles Iván, László Krisztián, Ludasi Martin, Szőllősi Ferenc, Borics Levente, Kurunczi Gábor, Palcsó Martin, Nagy Szabolcs) és hozzájuk csatlakoznak a második csapat legjobbjai. A felkészülést a korábbi terveknek megfelelően január 12-én kezdi az együttes. Reményeim szerint a hét végéig kiderül, hogy kinek az irányításával.

Forrás: http://jaszberenyifc.hu/