Újabb fiatal játékos kapott profi szerződést Győrben

Papp Milán profi szerződést kapott az ETO-nál. A 19 éves játékos a Somorja elleni felkészülési mérkőzésen már próbajátékon ugyan, de ETO mezbe bújhatott, és ezt még jó párszor megteheti az új szezonban. Milán a Fehérvár II.-től érkezik Győrbe.

Kép: ETO FC

Papp Milán: Szegedi születésűként a Tisza Volánból indult a pályafutásom. Az U14-es korosztályt már Felcsúton, a Puskás Akadémián kezdtem meg, majd a hatodik idény után a testvérklubhoz, Csákvárra igazoltam, ahonnan pedig Szegedre vezetett az utam. Ezután Fehérvárra igazoltam, ahol eddigi pályafutásom legjobb évét töltöttem, nagyon komoly, profi közegbe kerültem, ahol sokat tudtam az első csapattal is készülni. A második csapatnak viszonylag gyorsan a csapatkapitánya tudtam lenni, amire nagyon büszke vagyok. Úgy érzem, hogy az elmúlt esztendőnek köszönhetően felkerültem a futball térképére. Most viszont már minden idegszálammal az ETO-ra koncentrálok, nagyon örülök, hogy sikerült megállapodnunk és Győrben folytathatom a pályafutásomat. Már edzettem párat a csapattal, mielőtt megszületett a megállapodás. A klubnak és nekem is ugyanazok a céljaink, minél jobban szerepelni a következő szezonban. Ehhez a feltételek adottak, egy nagyon jó csapat van kialakulóban, aminek hasznos tagja szeretnék lenni. A mentalitásomnak hála, soha nem fogok megelégedni azzal, amit elértem, mindig jobb akarok lenni, úgy érzem ezzel is csapat hasznára tudok lenni a jövőben.

Tímár Krisztián: Papp Milán egy ígéretes fiatal játékos, akiben látjuk a potenciált. Próbajátékon vett részt nálunk, amin jól teljesített, ugyanúgy, mint az előző szezonban az NB III-ban. Nagyon jó adottságai vannak, bízunk benne, hogy be tudja váltani a hozzá fűzött reményeket. Remélem minél előbb bizonyítja, hogy ezen a szinten is megállja a helyét.