2019 áprilisa óta Bozó Zoltán tulajdonában van a Merkantil Bank Liga NB2-ben szereplő Budapest Honvéd együttese, és most úgy néz ki, hogy az elkövetkezendő időben új kézbe kerülhet a fővárosi piros-fekete klub.

fotó: Nemzeti Sport
Az 56 éves kispesti tulajdonos nagyon ritkán ad interjút, de ezúttal a Sportállal kivételt tett, amelyben elmondta, hogy zajlanak tárgyalások a klub eladásáról.
,,Tény, hogy hónapok óta folynak a tárgyalások, melynek eredményeként a klubnak új tulajdonosa lehet. Viszont fontos kiemelni, hogy nem egy, hanem több potenciális érdeklődővel is tárgyalunk. Azt azonban nem tudom megmondani, hogy mikor jutunk el a zárásig. Sok mindentől függ, nehéz jósolni. Volt az életemben már hasonló ügylet, ami véget ért két hónap alatt, de akadt olyan is, ami két évig tartott. Amikor mi vettük meg a Honvédot, akkor egy évnél is tovább tartottak a tárgyalások.”
Bozó Zoltán szerint már régóta keresik a megoldást, hogy a Honvédnak jobb legyen.
,,Maga a partner keresése már elég régóta tart. Nem sikerült megfelelő számú támogatót behozni – ilyen irányú tárgyalások is folynak –, így a tulajdonosi kör adja a finanszírozás túlnyomó részét. Úgy gondoltuk, ha jelentős fejlődést akarunk elérni, akkor ahhoz további partnerekre van szükségünk. Innen indult el az egész folyamat, az egyik lehetséges vevővel már bő fél éve tart az egyeztetés.”

fotó: Nemzeti Sport
A Budapest Honvéd szurkolói április 7-ére figyelemfelkeltő megmozdulást szerveznek a csapat gyenge szereplése miatt. A tulajdonos egyetért a szurkolók elégedetlenségével.
,,Azzal tökéletesen egyetértek, hogy az a teljesítmény, amit a csapat mutat, bőven hagy kívánnivalót maga után. A tulajdonosi kör ugyanúgy látja ezt, mint a szurkolók. A napokban találkoztam a szervezőkkel, a szurkolók vezetőivel. Mivel az eseményt a stadion melletti Aranyoroszlán szoborhoz szervezik, engedélyt kellett kérniük, mert ez a terület a mi kezelésünkben van. Természetesen hozzá is járultunk a használatához, hiszen Magyarországon mindenki elmondhatja a véleményét. Csak egy kérésem volt: figyeljenek egymásra és az ott lévő értékekre. Közös érdekünk a szurkolókkal, hogy ez az egész békés mederben maradjon.”

fotó: Budapest Honvéd FC
A Budapest Honvéd jelenleg a 12. helyen áll az NB2-es bajnokságban, mindössze 5 ponttal megelőzve a már kieső helyen álló Pécset. A következő fordulóban a feljutásért harcoló Szeged-Csanád Grosics Akadémia látogat a Bozsik Arénába.