A Merkantil Bank Liga NB2-ben 11. helyen végző Karcagi SC szerdán a hivatalos oldalán jelentette be, hogy Szakály Péter lett a csapat új sportigazgatója. A 39 esztendős szakember több mint két évtizedes játékosmúlttal rendelkezik a magyar labdarúgó élvonalban, visszavonulása óta pedig a játékosmegfigyelés és a tehetségkutatás területén dolgozott sportvezetőként, valamint szakértőként is dolgozott.

fotó: Karcagi SC
Pályafutását a Nagyatádban kezdte, majd a Kaposvári Rákócziban játszott 75 mérkőzést, ahol hét gólig jutott. Legsikeresebb időszakát a Debrecennél töltötte, ahol 211 bajnokin 49 gólt szerzett, emellett négy bajnoki címet, négy Magyar Kupát, egy Ligakupát és egy Szuperkupát nyert. Később a Puskás Akadémiában 51 meccsen jutott szerephez, és 10 gólt szerzett, míg Újpesten 76 meccsen futballozott, utóbbival megnyerte a Magyar Kupát.
A magyar felnőtt válogatottban 2012-ben mutatkozott be, méghozzá egy Csehország elleni felkészülési mérkőzésen, és összesen hat alkalommal lépett pályára a nemzeti együttesben.
Az aktív labdarúgói karrierje befejezését követően az Újpest vezető scoutjaként dolgozott a 2024/2025-ös idényben, ahol a megfigyelői rendszer fejlesztéséért felelt. Ezt követően a DVTK-hoz igazolt vezető scoutként, ahol az elmúlt szezont töltötte, a miskolciak pedig búcsúztak az élvonalbeli bajnokságtól.
Be the first to comment