Sajtótájékoztatót tartott a BVSC – a Wallis Csoport lesz a főszponzor

Veres Tibor, a Forbes magazin összeállítása alapján az ötödik leggazdagabb magyar. Legismertebb érdekeltségei a Wing, a Wallis, a Share Now, a Praktiker és az Alteo. Vagyonának becsült értéke 320 milliárd forint. Cégein keresztül mostantól ő lesz a BVSC főszponzora, és hamarosan talán a tulajdonosa is. A „Vasutasok” egy-két éven belül minden bizonnyal feljutnak majd az NB1-be, és ilyen háttérrel könnyen lehet, hogy komoly riválisai lehetnek majd akár a Fradinak is.

A bennmaradás a minimális cél a labdarúgó NB II egyetlen újonca, a BVSC-Zugló számára, amely ingyen engedi be a nézőket a vasárnapi nyitó fordulóban a Szombathelyi Haladás elleni bajnoki mérkőzésre.  

Szatmáry Kristóf, a BVSC-Zugló elnöke a keddi sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy hosszú idő után újra méltó helyre került a BVSC labdarúgócsapata, hiszen legutóbb 22 évvel ezelőtt szerepelt profi bajnokságban. Akkor az ötödik helyen végzett a másodosztályban, de anyagi okok miatt a következő idényben már nem tudott elindulni.
Most 102 ponttal, veretlenül lett bajnok az NB III Keleti csoportjában, majd sikerrel vette a Szentlőrinc elleni osztályozót.
Szatmáry Kristóf szerint szeretnének meghatározó csapattá válni az NB II-ben, ehhez elengedhetetlen az anyagi háttér, amelyet a csapat mellé főszponzorként csatlakozó Wallis Csoport biztosít. Hozzátette: tárgyalásokat folytatnak arról, hogy a cégcsoport többségi tulajdonrészt szerezzen a labdarúgócsapatot működtető kft-ben, a bejelentés a közeljövőben várható.  
Kisteleki István, a labdarúgó-szakosztály szakmai igazgatója a csapategység fontosságát hangsúlyozta és arról beszélt, hogy egy olyan egyedi futballkultúrát igyekeznek meghonosítani a szakosztálynál, amely idehaza még ismeretlen, és határozottan megkülönbözteti a BVSC-t más együttesektől.
A szakmai igazgató kiemelte: a NB III-ban bajnok csapat magja együtt maradt, csupán hárman távoztak a keretből. Eddig öt új játékos érkezett, az NB I-et is megjárt Csősz Richárd (Nyíregyháza), továbbá Hesz Olivér (Dorog), Lénárt Gábor (Szentlőrinc) és Mészáros András (KFC Komarno – Szlovákia), míg Balogh Máté az MTK-tól kölcsönbe került a zuglóiakhoz. Kisteleki István szerint az átigazolási időszak végéig még további három-négy labdarúgó érkezése várható.
Urbán Flórián vezetőedző elmondta, biztos abban, hogy nehéz dolguk lesz az NB II-ben, de szeretnék folytatni a 40 tétmérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatukat.
A sajtótájékoztatón bejelentették azt is, hogy a BVSC stadionja az MLSZ jóvoltából 30-40 millió forintos ráncfelvarráson esett át, így a csapat a szövetség engedélyével valamennyi hazai mérkőzését a Szőnyi úton játszhatja és mindegyikről lesz streaming-közvetítés. A BVSC a Merkantil Bank Liga 1. fordulójában vasárnap 17.30 órától a Szombathelyi Haladást fogadja. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

Forrás: www.mti.hu