Otthon tartotta a három pontot a Csákvár a Mezőkövesd

A Csákvár a Mezőkövesdet fogadta az NB II. 13. fordulójában.

Mindkét csapat előtt adódott helyzet az első félidő első felében, a hazaiaknál Lorentz lapos lövése ment el keresztbe, a vendégeknél pedig Csirmaz sem talált kaput. A 11. percben büntetőhöz jutott a Mezőkövesd, Vidnyánszky ziccerét ugyan védte Lehoczki, de a matyóföldiek játékosának lábát előtte már elrúgta Helembai, így a megítélt tizenegyest Szalai József a kapu jobb oldalába gurította, vezetést szerezve Csertői Aurél csapatának (0-1). Ezután Csatári próbálkozott messziről, de lövése fölé szállt. A 38. percben egyenlített a Csákvár, Lorentz kitűnő beadását Radics csúsztatta a hosszúba (1-1). A félidő végén még voltak csákvári lehetőségek, de 1-1-ről fordultak a csapatok.

kép: Aqvital FC Csákvár

A második játékrész mezőkövesdi helyzettel indult, egy beadást ütött Ternován elé Lehoczki, a borsodi védő lövését azonban lábbal hárította, majd Vörös próbálkozását is védte a hazaiak kapusa. Ezután Ominger lőtt balról a hosszú felé, de Deczki hárítani tudott. A 64. percben megfordította a meccset a Csákvár, Magyar szabadrúgását Pál csúsztatta a kapuba (2-1). A Mezőkövesd előtt Szalai révén még volt egy helyzet az egyenlítésre, ám a támadó lövését fogta Lehoczki, így a Csákvár fordított és otthon tartotta a 3 pontot a Mezőkövesd ellen.

MERKANTIL BANK LIGA, 13. FORDULÓ  
AQVITAL FC CSÁKVÁR–MEZŐKÖVESD ZSÓRY 2–1 (1–1)
Csákvár, Tersztyánszky Ödön Sportközpont, 300 néző. Vezette: Móri Tamás (Huszár Balázs, Király Zsolt)
CSÁKVÁR: Lehoczki – Lorentz, Pál B., Umathum Á., Helembai – Farkas A., Radics (Mészáros D., 80.), Magyar Zs. – Ominger B. (Fejős, 65.), Baracskai (Simon A., a szünetben; Karacs, 88.), Mondovics (Szabó B., 88.). Vezetőedző: Tóth Balázs
MEZŐKÖVESD: Deczki – Csirmaz, Varjas, Keresztes B., Ternován (Vajda S., 66.) – Csatári (Zachán, 73.) – Pintér Á. (Gresó, 82.), Vidnyánszky M., Bertus (Lőrinczy, 66.), Vörös B. (Kovalenko, 82.) – Szalai J. Vezetőedző: Csertői Aurél
Gólszerző: Radics (38.), Pál B. (64.), ill. Szalai J. (11. – 11-esből)

Be the first to comment

Leave a Reply