Őszi első a Nyíregyháza – Nyíregyháza Spartacus FC – HR-RENT Kozármisleny 5-1 (3-1)

Múlt héten Csákváron nem állt meg hét gólig a Nyíregyháza együttese, míg most a Merkantil Bank Liga 17. fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén ott folytatta, ahol egy héttel korábban abbahagyta, hiszen ezúttal a Kozármisleny gárdáját ütötte ki 5-1 arányban a szabolcsi gárda Balmazújvárosban, így féltávnál vezeti az NB2-es tabellát.

fotó: http://nyiregyhazaspartacusfc.hu

A találkozót megelőzen a forduló rangadójaként tekintett mindenki a Nyíregyháza – Kozármisleny összecsapásra. A két csapatot csak 6 pont választotta el egymástól. A Nyíregyháza természetesen növelni akarta ezt különbséget, míg a Kozármisleny csökkenteni.

A legutóbbi fordulóban egyik együttes sem állt meg hét gólig, mivel a nyírségiek a Csákvár otthonában diadalmaskodtak 7-1-re, míg Aczél Zoltán tanítványai hazai pályán gurítottak egy hetest a Siófoknak, így előzetesen gólgazdag mérkőzésre számíthattunk.


Ezúttal is villámrajtot vett a Nyíregyháza, mivel már az 1. percben sikerült vezetést szereznie. Myke passzolta vissza a labdát Kovácsrétinek, aki remekül centerezett középre, és az érkező Farkas Bendegúz a vendégek kapujába fejelte a labdát. 1-0

fotó: http://nyiregyhazaspartacusfc.hu

Ezután a 17. percig kellett várni a következő lehetőségre, amikor is Géresi kapott egy labdát, majd egyedül vezethette rá ellenfelére, és egy csel után jobbal lőtt, de Lékai magabiztosan fogta a kísérletet.

A Kozármisleny játékosai is jelezték, hogy nem csak nézelődni jöttek Balmazújvárosba, és próbáltak helyzeteket kialakítani. Vajda Roland jó 22 méterről fölé lőtt Géresi helyzetét követően.

5 perccel később több hazai játékosban és drukkerben megfagyott a vér, amikor is Kozics Barnabás tekerte élesen a kapu elé a labdát, de végül senki nem ért bele. A legközelebb ehhez Horváth Péter állt.

A növekvő vendég mezőnyfölény végül góllá érett. A 28. percben Bor Dávid húzott el a bal oldalon, majd középre centerezett, de a menteni igyekvő Gengeliczki olyan rosszul találta el a furcsán felpattanó labdát, hogy az a kapuba pattant. 1-1

A találkozó fordulópontja a 30. percben volt, amikor is egy tisztázást követően Myke indította volna a kilépő Géresi Krisztiánt, de Beke Péter lerántotta a félpályán túl a Szpari támadóját, emiatt Antal Péter játékvezető felmutatta a mislenyi játékosnak a piros lapot, így a hazaiak több mint egy órán keresztül emberelőnyben futballozhattak.

2 perc alatt kihasználta emberelőnyét a Nyíregyháza. Nagy Dominik gyorsan végzett el egy szabadrúgást, majd a labda Myke Bouard Ramos elé került, akinek első lövését még blokkolta az egyik vendég védő, de a második próbálkozásnál már nem hibázott a támadó, és jobbal a hosszú alsóba passzolta a labdát. Myke remek formának örvend az elmúlt időszakban. 2-1

fotó: http://nyiregyhazaspartacusfc.hu

Az első félidő végére is maradt még egy gól, amikor is Sigér indította remek ütemben Myke-t, aki egy darabig cipelte, de remekül vette észre a középen érkező Géresi Krisztiánt, aki 8 méterről nem hibázott. Ugyan beleütött Lékai Soma, de védeni már nem tudott. A 29 éves támadónak ez volt a 7. bajnoki gólja az idei szezonban. 3-1


A második játékrész első 15 perce leginkább mezőnyjátékot hozott, és egyik csapatnak sem sikerült kialakítania komolyabb lehetőséget.

A 62. percben tovább nőtt a különbség a két együttes között. Kovácsréti beadásáról éppen csak lemaradt Myke, de még sikerült a vonalon belülre terelnie a labdát, majd jobbal középre adott Herjeczkinek, aki a felpattanó labdát ballal a hosszú felső sarokba juttatta. A 25 éves szélső 2 perccel korábban állt be csereként. 4-1

fotó: http://m4sport.hu

A 75. percben Lékai Soma pillanatai következtek. Előbb Géresi jó 20 méteres lövését tolta oldalra, majd a kipattanó után a támadó ugratta ki Kovácsréti Márkot, akinek közeli kísérletébe ért bele remekül a vendégek hálóőre.

A 84. minutumban érkezett a Nyíregyháza kegyelemdöfése. Egy bal oldali szögletet követően a labda a csereként beállt Novák Csanád elé került, aki ballal a hosszú alsóba passzolta a labdát. 5-1

fotó: http://m4sport.hu

A végén még Pataki és Gresó is lőhetett volna gólt, de előbbi kísérletét védte Lékai Soma, míg utóbbi a kapu fölé lőtt nem sokkal.

5-1 lett a vége a Nyíregyháza – Kozármisleny rangadónak. Érzésem szerint, nincs ennyi különbség a két csapat között, de a kiállítás nagyban befolyásolta a végeredményt, és így összességében megérdemelten győzött a Szpari.


Labdarúgó Merkantil Bank Liga NB2, 17. forduló

Nyíregyháza Spartacus FC – HR-RENT Kozármisleny 5–1 (3–1)


Balmazújváros, 
Balmazújvárosi Városi Stadion, 200 néző. Vezette: Antal Péter


NYÍREGYHÁZA: Dala – Rjaskó M., Alaxai, Gengeliczki – Farkas B. (Gresó, 83.), Sigér Á., Kesztyűs B., Kovácsréti – Géresi (Pataki B., 83.), Ramos (Novák Cs., 71.), Nagy Dominik (Herjeczki, 58.). Vezetőedző: Tímár Krisztián


KOZÁRMISLENY:
 Lékai – Beke P., Gajág, Nagy E. (Tóth Z., 64.), Turi (Füredi, 64.) – Molnár Á., Kozics, Vajda R. (Schuszter R., a szünetben), Kirchner – Bor (Nagy Máté, 64.), Horváth P. (Hegedűs M. 70.). Vezetőedző: Aczél Zoltán


Gólszerző:
 Farkas B. (1.), Ramos (32.), Géresi (45.), Herjeczki (62.), Novák Cs. (84.), ill. Gengeliczki (28. – öngól)


Kiállítva: Beke P. (30.)


Edzői értékelések

Tímár Krisztián, a Nyíregyháza Spartacus FC vezetőedzője: ,,Megint kiderült, hogy jó úton járunk, az utolsó pillanatig szinte mindenki gólt akart szerezni, jó ezzel szembesülni. A jó kezdés után azért egyenlített ki a Kozármisleny, mert ezen a talajon kicsit ránk tudta erőltetni az akaratát. A folytatásban sikerült változtatni a játékfelfogáson, saját térfelén tudtuk tartani az ellenfelet, hibákra késztettük, és újabb gólokat szereztünk.”

Aczél Zoltán, a HR-RENT Kozármisleny vezetőedzője: ,,Csalódás az eredmény, ettől függetlenül nem veszem le a játékosok fejét. Becsületesen felkészültünk, de a fordulópontokból rosszul jöttünk ki. Ilyen volt a kezdés, ami után talpra álltunk, jól is futballoztunk, de az egyenlítés után gyorsan jött a kiállítás és az újabb hazai gól. Kis csapatom ezúttal nem mutatott jó képet, de így is büszke vagyok rájuk, és megtapsoltam őket az őszi szezonban mutatott szereplésükért.”


Sikerének köszönhetően a Nyíregyháza ismét a tabella élén áll 40 megszerzett ponttal, megelőzve a 38 pontos ETO-t és a 32 egységgel rendelkező Vasast.

Ezen a héten vasárnap még rendeznek egy fordulót a másodosztályban. A listavezető Nyíregyháza a kieső helyen tanyázó Siófokhoz látogat, míg a Kozármisleny a szintén kieső helyen álló Tiszakécske vendége lesz.