
Rangadóval zárult a Merkantil Bank Liga 29. fordulója, ahol az ETO FC Győr a Szegedet fogadta. A győriek visszaszerezték volna a Vasastól a második helyet, míg a Szeged bejelentkezett volna az NBI-ért ezen a meccsen.
A 8. percben alakult ki az első helyzet a mérkőzésen, de Skvarka kapásból fölé lőtt. A 21. percben remek kényszerítőt mutatott be a Szeged: Papp Áron kényszerítőzött Borvetővel, majd Papp kapta vissza a labdát és a Szeged saját nevelésű fiatalja előnyhöz juttatta a Tisza-parti gárdát. Az ETO nem tudott nagy helyzetet kialakítani, a félidő végén egyedül Boldor lövése jelentett némi veszélyt a szegedi kapura.

A második félidőben el is dönthette volna a meccset a Szeged, Papp Áron remek sarkazásával Borvető lépett ki ziccerben, Ruisz mellett elhúzta a labdát, de csak a kapufát találta el.
A 70. percben kellett először nagy bravúrt bemutatni a vendégek kapusának, Skvarka távoli lövését ütötte szögletre Molnár-Farkas. A győriek a hajrában többször oda kerültek a Szeged kapuja elé, de Bumba és Lukic közeli lövése is mellé ment. A Szeged a egy fejessel és egy szabadrúgással veszélyeztetett az utolsó 10 percben, utóbbit Ruisznak kellett védenie.
Győzelmével a Szeged pontszámban beérte az ETO-t és csak 3 pontra a második helyezett Vasastól, míg a győriek a Nyíregyháza és a Honvéd után most a Szegedtől kaptak ki 1-0-ra hazai pályán.
ETO FC Győr 0-1 Szeged-Csanád Grosics Akadémia (Papp 21′)
Nézőszám: 1100
ETO: Ruisz – Kiss M., Szépe, Boldor, Csontos D. – Vingler (Huszár, 77.) – Diarra (Boschilia, 71.), Anton, Bumba, Skvarka (Vera, 71.) – Kröhn (Lukics, 77.). Vezetőedző: Kuznyecov Szergej
Szeged: Molnár-Farkas T. – Könczey, Szilágyi Z., Horváth M., Tóth B. (Kővári, 77.) – Papp Á., Haris (Gajdos, 77.), Márkvárt, Zuigeber (Palincsár, 66.) – Bíró B. (Magyar Zs., 77.), Borvető (Klausz M., 90.). Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics