A Vasas FC az NB I-ben szereplő PAFC-ot fogadta a MOL Magyar Kupa 3. fordulójában.
Az első lövés Tóth Milán előtt adódott, ám távoli löketét kiütötte Szappanos. A 35. percben komoly esélyt szalasztott el a Vasas a vezetés megszerzésére, Urblík lapos lövése Szappanosról Radó elé pattant, ám ő a kapufát találta csak telibe. Nem sokkal később már gólnak örülhettek az angyalföldiek, Radó kapott jó labdát az üres területbe, centerezése után pedig Pethő Bence belsőzött a jobb alsóba (1-0). Az első félidő végén Soisalo került kétszer nagy helyzetbe, előbb Uram védett, majd elment a kapu mellett a finn légiós lövése.

A második félidő elején rögtön büntetőhöz jutottak a fővárosiak, Golla vesztett labdát, majd Radó elesett a lábában, a tizenegyest Tóth Milán higgadtan gurította a kapuba (2-0). A szépítés gyorsan jöhetett volna felcsúti részről, de Uram ezúttal Colley ziccerét hatástalanította. Az 58. percben visszajöttek a vendégek a mérkőzésbe, Nagy fejese Favorov elé pattant, aki közelről tekert a Vasas kapujába (2-1). Nem sokáig volt azonban egy gól közte, a 65. percben Urblík beadása megzavarta Szappanost, aki aláfutott a labdának, mely a kapufánál helyezkedő Otigbáról került a hálóba (3-1). Három perccel később hatalmas helyzetett hagytak ki a felcsútiak, egy balról érkező beadást Dárdai a félig üres kapuval szemben fölévágott. A hajrában Szappanosnak is több nagy védésre volt szüksége, ám egy szabadrúgás után Pávkovics fejesénél ő is tehetetlen volt (4-1).
Az NB II-es Vasas ezzel a forduló egyik legnagyobb meglepetését produkálva kiütötte a PAFC-ot és bejutott a legjobb 32 közé.
MOL MAGYAR KUPA, 3. FORDULÓ
VASAS FC (NB II)–PUSKÁS AKADÉMIA FC 4–1 (1–0)
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, 1997 néző. Vezette: Csonka Bence (Kóbor Péter, Szert Balázs)
VASAS: Uram – Pávkovics, Hej, Otigba, Doktorics – Cseke (Kapornai, a szünetben), Hidi M. S. – Radó (Rab, 72.), Urblík J. (Zimonyi, 87.), Tóth M. (Ódor, 90.) – Pethő B. (Horváth R., 72.). Vezetőedző: Erős Gábor
PAFC: Szappanos – Maceiras (Nagy Z., 83.), Golla, Stronati, Ormonde-Ottewill – Favorov, L. Duarte (Nissilä, 76.) – Soisalo (Dárdai P., 58.), Lukács D., Nagy Zs. – Colley (Németh A., 58.). Vezetőedző: Hornyák Zsolt
Gólszerző: Pethő B. (37.), Tóth M. (49. – 11-esből), Otigba (65.), Pávkovics (82.), ill. Favorov (57.)
Be the first to comment