Merkantil Bank Liga NB2 beharangozó, 2025/2026 9. forduló



A nevem Tóth Kristóf, 21 éves vagyok és a Hunfoci.hu weboldalán újságíróként, valamint szerkesztőként dolgozom. Jelenleg a Nyíregyházi Egyetem másodéves hallgatója vagyok az osztatlan tanárképző szakon. Az életem részévé vált a labdarúgás és gyakorlatilag nem is tudnám elképzelni a futball nélkül a mindennapjaimat. Néhány évvel ezelőtt én is futballoztam és kipróbáltam magam magasabb szinten is az ifjúsági bajnokságokban. Rendszeresen járok NB1-es, NB2-es, NB3-as, valamint megyei I. osztályú bajnoki mérkőzésekre. Az idei szezonban is engem ért a megtiszteltetés, hogy a Merkantil Bank Liga NB2 beharangozóit készítsem el. Elmondom a véleményem a mérkőzésekkel kapcsolatban és a végén megtippelem a lehetséges végeredményeket is.



2025. 10. 05. (vasárnap) 13:00

Budafoki MTE (13.) – HR-RENT Kozármisleny (15.)

Nagyon fontos győzelmet aratott a legutóbbi fordulóban a Budafok csapata, hiszen a Mészöly Géza által irányított együttes nyerni tudott az egyik közvetlen rivális, a Tiszakécske otthonában, amely egy kisebb lökést adhat nekik a folytatásra. Úgy néz ki, hogy lépésben kezd feljönni egy kicsit a Kozármisleny, hiszen a két héttel ezelőtti győzelmüket követően az előző játéknapon egy pontot otthon tartottak a Videoton ellen, bár mindezek ellenére is a kiesést jelentő pozícióban tanyáznak Pinezits Máté tanítványai. Egy igazi hat pontos összecsapásnak ígérkezik, amely szerintem nagyon kiélezett és szoros lesz. Tipp: 1-1


BVSC-Zugló (16.) – Soroksár SC (11.)

Fővárosi rangadót is rendeznek ebben az NB2-es fordulóban, ezúttal a Szőnyi úton csap össze egymással a BVSC és a Soroksár. A zuglóiak továbbra is mélyrepülésben vannak, és ki tudja még, hogy hol vannak ennek a vége. Az első fordulós győzelmet leszámítva csak egy döntetlenre futotta Dragan Vukmirék erejéből, így azon sem lennék meglepve, ha a közeljövőben edzőváltás lenne a Vasutasoknál. A Sori apránként megközelítette a középmezőnyt, bár a legutóbbi fordulban kétgólos vereséget szenvedtek hazai környezetben a Vasas ellen, de egyáltalán nem játszottak alárendelt szerepet Lipcsei Péter fiai. Szerintem a vendégek három ponttal tudnak majd távozni a Szőnyi útról. Tipp: 0-2


Szentlőrinc SE (10.) – Kecskeméti TE (6.)

Három forduló óta nyeretlen a bajnokságban a Szentlőrinc csapata, legutóbb a Szeged vendégeként szenvedtek el egy kétgólos vereséget Waltner Róberték, így már a középmezőnyben tanyáznak a baranyaiak. A Kecskemét továbbra is felfelé ívelő pályán van, főként azóta, amióta Tímár Krisztián átvette a csapat irányítását. A legutóbbi fordulóban hazai környezetben játszottak egy gólgazdag döntetlen az élmezőnyhöz tartozó Csákvárral, így vélhetően most idegenben szeretnének javítani a lila-fehérek. Szerintem a KTE három ponttal távozik majd Szentlőrincről. Tipp: 1-2


2025. 10. 05. (vasárnap) 15:00

Videoton FC Fehérvár (9.) – Mezőkövesd Zsóry FC (3.)

Nem is olyan régen még az élvonalban feszültek egymásnak a felek, de most az NB2-ben csapnak össze egymással. A Vidi a nehézkes szezonkezdetet követően szépen felhozta magát a középmezőnybe, a legutóbbi két fordulóban négy pontot is szereztek Boér Gábor fiai, főként a fiatal játékosoknak köszönhetően. A Mezőkövesd a legutóbbi fordulóban csak egy soványka egygólos sikert ért el hazai pályán a BVSC-vel szemben, de ezért is három pontot adtak, így továbbra is ott vannak a dobogó legalsó fokán Csertői Aurél legényei. Szerintem egy kiegyensúlyozott összecsapáson pontosztozkodás lesz a vége. Tipp: 1-1


2025. 10. 05. (vasárnap) 17:00

Vasas FC (2.) – Szeged-Csanád Grosics Akadémia (5.)

Szerintem nem túlzok azzal a kijelentéssel, hogy a forduló rangadóját rendezik meg Angyalföldön. A második helyen álló Vasas szépen fejlődik a játék több elemében, bár legutóbb nem indult könnyen a gépezet, végül nyerni tudtak Erős Gábor fiai a Soroksár vendégeként. Vélhetően szeretnék folytatni a győzelmi sorozatukat hazai környezetben is. A Szegeden nehéz néha kiigazodni, hiszen többször kézben tartják a mérkőzéseket, és a stabil védekezésüknek köszönhetően nyerni tudnak, ugyanakkor néha-néha becsúszik egy-egy nem várt súlyos vereség is. Szerintem egy szórakosztató mérkőzésen a házigazdáknál marad a három pont. Tipp: 3-2


Aqvital FC Csákvár (4.) – Békéscsaba 1912 Előre (12.)

A Csákvár az elmúlt két fordulóban megtorpanni látszik egy kicsit a bajnokságban, hiszen két döntetlent játszottak, legutóbb éppen a Kecskemét vendégeként tudtak pontot szerezni. Hazai környezetben igyekeznek javítani az eredményeiken. A Békéscsaba eredményei is eléggé vegyesek, legutóbb például egy alsóházi rangadót veszítettek el hazai környezetben az Ajkával szemben, így Csató Sándor fiai közel vannak a veszélyzónához. Szerintem egy kiegyenlített és kemény mérkőzésre számíthatunk, ahol a csákváriaké lesz a három pont. Tipp: 3-1


FC Ajka (8.) – Karcagi SC (7.)

Az Ajka a legutóbbi fordulóban nyerni tudott Békéscsabán, amely nagyon jól jöhetett a számukra, hiszen sikerült lezárniuk egy nehezebb sorozatot. Hazai környezetben vélhetően szeretnék folytatni a megkezdett utat. Az újonc Karcag egy látványos, gólgazdag mérkőzést veszített el a listavezető Honvéd vendégeként, amellyel véget ért egy hetek óta tartó veretlenségi sorozat, de Varga Attila nem lehetett elégedetlen a mutatott játékkal, hiszen bőven bennük volt a lehetőség a pontszerzésre. Szerintem egy ki-ki meccset láthatunk majd, ahol megosztozonak a bajnoki pontokon a felek. Tipp: 1-1


Budapest Honvéd FC (1.) – Tiszakécskei LC (14.)

Listavezetőként vág neki az NB2 9. fordulójának a Budapest Honvéd csapata, amely az elmúlt két fordulóban egyaránt nyerni tudott, legutóbb a Karcagot sikerült két vállra fektetniük egy hétgólos meccsen. Hazai környezetben még veretlenek Feczkó Tamásék, amelyet vélhetően szeretnének tovább nyújtani. Az újonc Tiszakécske nem remekel az elmúlt időszakban, hiszen legutóbb is vereséget szenvedtek a Budafok ellen. Szerintem a kispestieké lesz a siker, míg a Tisza-partiak részéről bravúr lenne a pontszerzés is. Tipp: 3-1

Be the first to comment

Leave a Reply