Merkantil Bank Liga NB2 beharangozó, 2023/2024 25. forduló



A nevem Tóth Kristóf, 19 éves vagyok és jelenleg a HUNFOCI oldalánál újságíróként és szerkesztőként dolgozom. A középiskolai tanulmányaimat most fejeztem be Nyíregyházán. Az életem részévé vált a labdarúgás és gyakorlatilag nem is tudnám elképzelni a futball nélkül a mindennapjaimat. Néhány évvel ezelőtt én is futballoztam és kipróbáltam magam magasabb szinten is az ifjúsági bajnokságokban. Rendszeresen járok NB1-es, NB2-es, NB3-as és megyei I. osztályú mérkőzésekre. Az idei szezonban engem kértek fel, hogy a Merkantil Bank Liga beharangozóit, készítsem el. Elmondom a véleményem a mérkőzésekkel kapcsolatban és a végén megtippelem a lehetséges végeredményeket is.


2023. 03. 17. (vasárnap) 14:00

BFC Siófok (16.) – FC Ajka (10.)

Két olyan csapat találkozik egymással a Balaton-partján, akik eléggé jól kezdték a tavaszi szezont, bár, a Siófoknál kezd megtörni ez a lendület, legalábbis elnézve a legutóbbi két fordulót, hiszen szoros mérkőzéseket játszottak, de végül nem sikerült pontot szerezniük. Hazai környezetben fontos lenne nekik a három pont, ha szeretnének harcolni a bennmaradásért. Az Ajka kirobbant a veszélyzónából a tavasz folyamán, ráadásul legutóbb a Vasas ellen sikerült pontot szerezniük, amely nagyon sokat jelenthet majd a későbbiekben. Ha így folytatják a pontok gyűjtését Schindler Szabolcs fiai, akkor nem lesz gondjuk a szezon végén. Vendég győzelemre számítok. Tipp: 1-2


Gyirmót FC Győr (6.) – Vasas FC (3.)

Mindkét csapat egész jó formának örvend az elmúlt időszakban, tehát egy izgalmas és szoros mérkőzésre van kilátás előzetesen. A győri sárga-kékek a legutóbbi fordulóban egy közvetlen rivális otthonában hullajtottak pontokat, de most a hétvégén javíthatnak. A Vasasnál is becsúszott két döntetlen az elmúlt egy-két fordulóban, de továbbra is ott vannak a feljutás közelében az angyalföldiek. A fővárosiak szeretnék egy győzelemmel ünnepelni a klub 113. születésnapját, de roppant nehéz dolguk lesz, hiszen otthoni környezetben eléggé masszív a Gyirmót. Nehéz mit mondani, de szerintem egy kicsivel jobbak lesznek az vendégek. Tipp: 0-1


BVSC-Zugló (13.) – Kolorcity Kazincbarcika SC (8.)

A zuglóiak még nem veszítettek mérkőzést hazai pályán, ráadásul Szekeres Tamás tanítványai csak nyerni tudtak a Szőnyi úton, ami egyértelműen mellettük szólhat ezúttal is. Most egy stabil csapat ellen folytatnák ezt a remek hazai szereplésüket. A barcikai együttes nagyon értékes három pontot szerzett a legutóbbi fordulóban, amely komoly megnyugvást adhat nekik. Csábi Józseféknek még kéne egy-két forduló, hogy ne nagyon kelljen hátratekinteniük, hiszen stabil és masszív csapatról van szó. Érdekes lesz ez a találkozó, és szerintem döntetlenre fognak végezni egymással. Tipp: 1-1


HR-RENT Kozármisleny (5.) – Credobus Mosonmagyaróvár (18.)

Bukdácsol tavasszal az idei NB2-es szezon legnagyobb meglepetése, hiszen nagyon vegyes eredményeket tudnak felmutatni eddig, de továbbra is ott vannak az élmezőnyben Aczél Zoltán fiai. Hazai pályán muszáj lenne most győzniük, ráadásul egy látványosabb támadófutballal, amely ősszel is jellemezte őket, és erre minden esélyük megvan. Mosonmagyaróváron gyakorlatilag kimondták, hogy a jövő csapatát szeretnék mostantól építeni, amely egyet jelent azzal, hogy ők már készülnek a következő szezonos NB3-as szereplésre. Addig is megnehezíthetik egy-két csapat dolgát, amely sokat jelenthet a szezon végén. Kozármislenyi győzelmet várok. Tipp: 3-0


Nyíregyháza Spartacus FC (1.) – Szeged-Csanád Grosics Akadémia (4.) (Balmazújváros)

Egyértelműen a forduló rangadóját rendezik meg Balmazújvárosban, hiszen két feljutásra pályázó együttes fog találkozni egymással. A listavezető a legutóbbi két fordulóban eléggé tompán futballozott, amelynek meglett az eredménye, hiszen a lehetséges hat pontból csak egyet gyűjtöttek be, viszont a riválisok nem tudtak annyira zárkózni hozzájuk. Hazai pályán még nem kaptak ki senkitől, amely miatt valamivel ők számítanak esélyesnek. A Szeged nagyon szépen feljött az elmúlt időszakban, ráadásul a legutóbbi forduló legnagyobb nyertesei ők voltak azzal, hogy bukott az első három helyezett. A csapat védelme nagyon stabil, valamint elől is rúgdossák a gólokat a támadók, így minden klappol, tehát nem tartom kizártnak, hogy a Tisza-partiak feljutnak a szezon végén. Szerintem az őszihez hasonló eredmény fog születni. Tipp: 1-1


Budapest Honvéd FC (12.) – Soroksár SC (7.)

Fővárosi rangadó lesz majd a Bozsik Arénában! A Honvéd együttese egy óriási bravúrt ért el az ETO otthonában, ráadásul ez a siker nagy löketet adhat majd nekik a folytatásra. Hazai pályán nem produkálnak túl jó eredményeket a tavasszal, de ettől függetlenül a legutóbb siker sorsfordító lehet a számukra. A Soroksárnak is még kellene néhány pont ahhoz, hogy ne nagyon nézzenek hátra, de szerintem Lipcsei Péteréknek nem lesz ilyen gondjuk a szezon végén. Fiatal, dinamikus és jó csapatuk van, akik az elmúlt időszakban nem nagyon találtak legyőzőre, és most is jó eséllyel várják a találkozót. Előzetesen döntetlent mondok erre a mérkőzésre. Tipp: 1-1


2024. 03. 17. (vasárnap) 17:00

Aqvital FC Csákvár (11.) – PMFC (14.)

Két olyan együttes találkozik egymással Csákváron, akiknek nagyon-nagyon kellenek a pontok, ha szeretnének bennmaradni. A Csákvár mellett az szólhat, hogy a nálánál hátrébb helyezkedő csapatokat legyőzte az elmúlt időszakban, tehát, ha csak ebből indulunk ki, akkor nekik komoly esélyük lehet. A PMFC emberhátrányban mentett pontot a BVSC ellen a legutóbbi fordulóban, ráadásul egy nem mindennapi góllal. Ettől függetlenül nem érezhetik magukat biztonságban Mátyus János fiai, hiszen a közvetlen riválisok is eredményeket produkáltak. A hazai pálya dönthet ezen a mérkőzésen. Tipp: 2-1


Tiszakécskei LC (17.) – Budafoki MTE (15.)

Kiesési rangadót rendeznek a Tisza-partján, ráadásul mindkét csapat számára nagyon fontos lesz ez a találkozó. A Tiszakécske nagyon küzd az NB2-ben maradásért, de az elmúlt öt mérkőzésükön egy döntetlenre futotta az erejükből, ami miatt kissé leszakadtak a riválisoktól. Ha a játék nem javul, akkor vélhetően ők is a harmadosztályban fognak szerepelni jövőre. Szerintem a múlthét vasárnap volt a Budafok legjobb napja az idei szezonban, hiszen nagyon szép találatokkal gyűrték le hazai környezetben a Nyíregyháza csapatát, ám ennek ellenére nem sikerült kimozdulniuk a veszélyzónából. Egy újabb győzelemmel viszont közelebb kerülhetnek. Kemény találkozó lesz, az egyszer biztos, de egy kicsivel jobbak lesznek a fővárosiak. Tipp: 0-1


Szombathelyi Haladás (9.) – ETO FC Győr (2.)

Nyugat-magyarországi rangadót rendeznek Szombathelyen, amelyen vélhetően jó hangulat fog uralkodni. A legutóbbi három mérkőzését megnyerte a Haladás együttese, ám az örömben van üröm is, hiszen megint csak nehéz pénzügyi helyzetbe kerültek, ami miatt kérdéses, hogy mi lesz velük a jövőben. Az ETO egy újabb pofonba szaladt bele hazai pályán, viszont az élet úgy akarta, hogy maradjanak a tabella második helyén. Nagyon gyenge futballt mutatnak a győriek, és azt gondolom, hogy a válogatott szünet alkalmas lehet Kuznyecovnak és stábjának arra, hogy normális pályára állítsák a csapatot. Szerintem egy gól dönthet ezen a mérkőzésen, és ezt az egyetlen egy gólt az ETO fogja szerezni. Tipp: 0-1


A Merkantil Bank Liga NB2 tabellája